10 milliárd feletti támogatás munkásszállók építésére
Több mint 10 milliárd forintból épülhetnek újabb munkásszállások, a támogatást hatodszor hirdetik meg.
Már hatodik alkalommal váltak elérhetővé a munkaerő mobilitását elősegítő „Munkásszállások kialakítása” program forrásai – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a legújabb kiírás keretében több mint 10 milliárd forintra nyújthatnak be pályázatot a vállalkozások, az önkormányzatok és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok.
A kormány célzottan támogatja a munkásszállások építését. A program legújabb, hatodik kiírásában ismét a helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások és gazdasági társaságok igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást legalább 80 férőhelyes munkásszállás építéséhez vagy felújításához, visszatérítendő támogatást pedig a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök beszerzéséhez.
A kedvező pályázati feltételeknek köszönhetően a legutóbbi két kiírás során a rendelkezésre álló pénzügyi keretet többszörösen meghaladó összegű támogatási igényt nyújtottak be. A programhoz szükséges forrásokat az Innovációs és Technológiai Minisztérium biztosítja a Gazdaság-újraindítási Foglalkoztatási Alap terhére. A pályázat lebonyolítója az OFA Nonprofit Kft., a részletes dokumentáció a honlapjukon érhető el.
Bodó Sándor emlékeztetett: “A program 2017 óta lezajlott öt kiírása során 23 önkormányzat vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság, és 24 magánvállalkozás részesült összesen több mint 15 milliárd forint támogatásban, ami országszerte közel hatezer munkásszállási férőhely kialakítását teszi lehetővé. Legutóbb, augusztus végén egy Tolna megyei intézmény nyitotta meg kapuit.”
Tovább a teljes cikkre
Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





