Kiemelkedő lakásforgalmat hozott a május
A szerényebb áprilisi hónapot követően ismét kiemelkedő hónapot produkált az ingatlanpiac májusban. A 14 ezer adás-vételt megközelítő adat nemcsak az idei legmagasabb, hanem az elmúlt évek legkiemelkedőbb forgalma is egyben. Tavaly ugyanebben a hónapban 4%-kal, két éve pedig 16%-kal kevesebb ingatlan cserélt gazdát. Az idei év első 5 hónapjában 61 830 tranzakciót becsült a Duna House, amely 4%-kal marad alul a tavalyi év azonos időszakának forgalmához képest.

A Duna House tranzakciószám becslése a mindenkori KSH adatokhoz próbál igazodni, hónapokkal megelőzve annak publikálását. A jelenlegi információk alapján a korábbi hónapok becslése felülvizsgálatot követően korrekcióra szorult, így ebben a közleményben már az új becslések adatai találhatók.
A DH-TB módszertana: Az ingatlanpiac alakulásának mindenkori legfontosabb mutatószáma az évenkénti adás-vételi tranzakciószám. A DHTB a Duna House (DH) által kiadott becslés, amely évközi, megközelítő adatot mutat. A becslés a DH által kiközvetített ingatlanok havi tranzakciószámát és a DH becsült piaci részesedését veszi alapul. A DH aktuális havi piaci részesedésének becsléséhez az alábbi mutatók szolgálnak: 1. KSH által publikált adatok a magánszemélyek közötti tranzakciókra vonatkozóan.
Miután a KSH több havi késéssel publikál, így visszamenőleg van lehetőség a piaci részesedés korrekciójára, amely az aktuális becslést is pontosítja. Figyelem! 2016-tól az újépítésű piac fellendülésével az előszerződött lakásvételek csak több hónapos, akár 1-2 éves késéssel, a vagyonszerzési illeték kiszabását követően jelennek meg a KSH statisztikáiban, így a tranzakciószámok értelmezésében anomáliák lehetnek. 2. Kiadott Energetikai tanúsítványok mennyisége. 3. A Duna House cégcsoportból származó egyéb management információkon alapuló szubjektív értékelés.
Tovább a teljes cikkre
Nyári akció, euróban is elérhető lakások egy teljesen új városnegyedben – most különösen jó időzítés lehet a Láng Negyedben vásárolni
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Egy budapesti lakás ma már nyolc új autót ér – Tíz éve még 3-4 új autó ért annyit, mint egy átlagos fővárosi lakás

Idén eddig Miskolcon volt az egyik legnagyobb a lakáspiaci drágulás – Az 596 ezer forintos négyzetméterár még mindig jóval alacsonyabb, mint a legtöbb nagyvárosban

Otthon Start: 12 százalékkal kilőttek a lakásárak, aztán váratlanul lefékezett a piac

Indul a panelházak nagy átalakítása? Már több kerületben mérik, mennyit lehet spórolni a rezsin
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





