Adam Levine és a lehetőségek háza

Pusztán nézőpont kérdése, hogy jó üzletnek tartjuk-e, ha valaki négy hónappal azután, hogy 18 millió dollárért megvett egy házat, ismét piacra dobja 18,9 millióért. Nyilván ha sikerül eladni, akkor nem járt rosszul, csak hát ott van az a „ha”. Mindenesetre ezt lépte meg a Maroon 5 frontember, Adam Levine és modell felesége, Behati Prinsloo, akik még a nyáron adtak 18 millió dollárt ezért az ingatlanért a Los Angeles-i Holmby Hillsen.

El is kezdték átalakítani, de csak a rombolásig jutottak, majd most piacra dobták az erősen lecsupaszított házat majdnem egymillió dollárral többért azzal a szöveggel, hogy az „nagyszerű lehetőség” a környék egyik legszebb házának kialakítására.

Érdekes ötlet, mi mindenesetre kíváncsian várjuk, lesz-e olyan, aki közel 19 millió dollárt ad egy olyan, az 1960-as években épült házért, amire ezek szerint még jó pár milliót rá kell költeni.

A dolog azért persze nem reménytelen (és Adam Levine sem ostoba), hiszen maga az ingatlan nagyszerű helyen fekszik, mást ne mondjunk, hosszan határos a nagyon menőnek számító Los Angeles Country Clubbal.

Az öt háló- és ugyanannyi fürdőszobás házat egyébként Caspar Ehmcke tervezte, ennek megfelelően az egyszerű vonalak, és a nyílt terek jellemzik. Odakint természetesen medence, patio, cabana és egy kétszintes vendégház található, és még a panoráma is rendben van.

(Fotó: weahomes.com)