Dél-Budán már az eget súrolja a panelek ára

Dél-Budán meghaladja a 400 ezer forintot a panelek négyzetméterára, vagyis az eget súrolja – tudtuk meg a Duina House friss összefoglalójából.

Ismét erős forgalmat zárt szeptemberben az ingatlanpiac, még ha az augusztusi értéktől egyetlen százalékkal el is maradt. 2017. szeptemberben, országosan 13 639 ingatlan adás-vétel bonyolódott a Duna House becslése alapján. Tavaly ugyanekkor éppen hogy átlépte a forgalom a 12 ezres darabszámot, ami a mostanitól 13 %-kal gyengébb szint volt. Ennél beszédesebb az idei és a tavalyi harmadik negyedévek összevetése, ugyanis 2016-ban az erős két első negyedévet két gyengébb követte, amely idén nem látszik megismétlődni.

Az idei III. negyedévben több mint 40 ezer ingatlan cserélt gazdát a tavalyi 35 ezerrel szemben, ami 15%-os többletet jelent a piacon. Az idei első 9 hónapban a Duna House becslése alapján 115 043 adás-vétel történt, míg ugyanebben az időszakban tavaly 114 ezer alatt maradt a forgalom. Ezzel idén először fordult elő, hogy még ha csak csekély mértékben is, de meghaladta az idei piac a tavalyi azonos időszakot.

Vidéken (Közép– Magyarországi régiót leszámítva) panellakást legmagasabb négyzetméter áron a Közép-Dunántúli régióban vásároltak (234 ezer Ft/m2), legalacsonyabb négyzetméter– és fajlagos áron pedig Észak-Magyarországon lehetett panelt venni (161 ezer Ft/m2). A fajlagos ár a Nyugat-Dunántúlon volt a legmagasabb, közel 13 millió forint. A fővárosban Dél-Budán 400 ezer forint felett alakult a panelek négyzetméter ára, a fajlagos ár pedig csaknem 22 millió forint volt. Budapesten legkedvezőbben Dél-Pesten lehetett panellakást vásárolni, 308 ezer forintos négyzetméter– és 16 milliós fajlagos áron.

A Duna House adatai szerint használt tégla lakást a Közép-Magyarországi régió után az Észak-Alföldön lehetett a legmagasabb fajlagos– és négyzetméter áron vásárolni. Előbbiben 495 ezer forintos, utóbbiban pedig 277 ezer forintos átlagos négyzetméter ár volt jellemző. Ezzel szemben legolcsóbban Észak-Magyarországon lehetett tégla építésű lakást venni mind fajlagos mind négyzetméter áron (198 ezer Ft/m2) . A fővárosban a belvárosi és az észak-budai kerületekben voltak legmagasabbak az árak. A belvárosban az átlagos négyzetméterár tégla lakás esetében 588 ezer forint volt, az észak-budai kerületekben pedig 573 ezer forint. Továbbra is a dél-pesti kerületek négyzetméter ára a legkedvezőbb, itt 394 ezer forint az átlag négyzetméterár.

Továbbra is a XIII. kerület iránt a legnagyobb az érdeklődés (18,8%), a XIV. kerület azonban több vetélytársat is kapott, a VI., VII. és a XI. kerület is hasonló értékkel rendelkezik (16,5%). A külső kerületek után azonban továbbra sem nagy a tolongás, a XXI., XXII. És a XXIII. kerületben is 4 százalék alatti maradt az érdeklődés. A III. negyedévben a panellakásokra Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön alkudtak a legtöbbet, ahol a vevők átlag 5%-ot tudtak lefaragni az árból. Ugyanerre Dél-Pesten csak 2%-ot tudtak alkudni. Téglalakásra országszerte 3-5% volt a vevői alku mértéke. Családi házakra Budapesten 4-7% alku volt jellemző, csakúgy, mint vidéken.