Tovább javult a befektetők és a bérlők hangulat-indexe
Új rekordot ért el a hazai és külföldi befektetők hangulatindexe a kereskedelmi ingatlanpiacon: a +48-as érték a legjobb a térségben. Magas a bérlők esetében is a mutató, s ez azt jelzi, hogy a következő pár évben fennmarad a piac lendülete – hangzott el az RICS nemzetközi ingatlanszakmai szervezet magyar tagozatának sajtóreggelijén.

A szervezet vezetői szerint a negyedéves felmérésben külön kiemelendő, hogy a befektetések mindhárom szegmensben (iroda, kiskereskedelem, ipari) növekvőben vannak, az irodapiac nőt a legtöbbet. Idén az első félévben a külföldi befektetők az összes ügyletérték 60 százalékát vitték el, de örvendetes, hogy a magyar intézményi befektetők a globális sztenderdeket betartva egyre aktívabbak. A hagyományosan dinamikus német, osztrák, brit és amerikai befektetők mellett újabban a szlovák, a cseh és a dél-afrikai cégek is megjelentek.
A bérlők kereslete mindhárom csoportban emelkedett, a bérelhető helyek száma csökkent a második egymást követő negyedévben. A megkérdezett szakértők várakozásai szerint az átlagos bérleti díjnövekedés a következő 12 hónapban 3,5 százalékos lesz, hasonlóan vélekedtek az első negyedévben is. Az is mind egyértelműbb a szakemberek szerint, hogy a várhatóan növekvő bérleti díj újabb fejélesztésekre ösztönzi a beruházókat. Arra számítanak a megkérdezettek, hogy a három szegmensből megint az irodapiacon lesz a legmarkánsabb fejlesztési bővülés.
Tovább a teljes cikkre
Ilyen lehet a jövő városi otthona: zöld megoldások és modern lakások Budapesten
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Megmentenék az Örs vezér tér ikonikus Gombáját, de komoly akadályba ütköztek – nem csak Zuglón múlik a sorsa

Átalakítanák az építőipari képzést: radikális változást sürget a szakma a munkaerőhiány miatt

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





