Így árnyékoljunk boltíves ablakokat!

A boltíves ablakok, ajtók vagy a két helyiség közt ajtó helyett elhelyezett boltívek a lakás díszei lehetnek, de nem könnyű hozzájuk a megfelelő függönyt, árnyékolót, karnist megtalálni. Ebben nyújtunk most segítséget.

Kép forrása: czmcam.org

A boltíves ablakok árnyékolása szinte elkerülhetetlen, hiszen vagy azért, hogy ne lássanak be, vagy azért, hogy a nap ne süssön be mindig, kénytelenek vagyunk valamilyen megoldást találni, de sokszor a boltíves ajtókat, térelválasztó boltíveket is szívesen felöltöztetnénk. Nézzük, mit tehetünk.

Függönnyel

Ha árnyékolónak a függönyt választjuk, a legegyszerűbb, ha a karnist a mennyezetre helyezzük el. Ennek hátránya, hogy a függöny elhúzásakor sajnos nem gyönyörködhetünk a boltíves ablak szépségében, ahogy ebben a Dohány utcai lakásban is látható.

Még több képért kattintson a fotóra!

Térelválasztó boltív vagy ajtó esetén, sőt nagy belmagasságnál azonban nem biztos, hogy jól mutat ez a megoldás, ilyenkor érdemesebb inkább a közvetlenül a boltív felett elhelyezett karnist választanunk. Másik lehetőség, hogy a karnist a boltív alatt helyezzük el, ez különösen akkor jó, ha a boltíves rész nem az egész ablak szélességében húzódik, ahogyan az alábbi képen is látható.

Kép forrása: daydreaminganddecor.com

Ennél a megoldásnál számolnunk kell azzal, hogy a boltív teljesen világos marad, vagy befüggönyözhetjük, ezt azonban elképzelhető, hogy csak úgy tudjuk megvalósítani, hogy a függöny véglegesen takarja majd az ott bejövő fényt. Alternatív megoldás lehet a félköríves részen a színezett üvegablak is.

A következő képen pedig egy egészen egyedi ötletet láthatunk, ahol a karnis magasságát nem az ablakhoz, hanem a háromszögben végződő ablakmélyedéshez igazították.

Kép forrása: tagalongkids.info

Ha egyik lehetőség sem tetszik, akkor pedig még mindig választhatunk kifejezetten boltívre gyártott félköríves karnist is.

Kép forrása: atlantaonlinemagazine.com

Rolóval

A rolók előnye, hogy sokkal könnyebb őket az ablak méretéhez igazítani, testreszabni a félköríves és az egyenes részeknél egyaránt, így egységes lehet az alkalmazott árnyékolás.

Spalettákkal

A spaletták egyaránt lehetnek külső és belső árnyékolók is. A külső spalettákat félköríves verzióban is gyártják, így ezekkel nem lehet gond, a belső spalettákat azonban kiegészíthetjük egy a félkörívet takaró rolóval, vagy akár szabadon is hagyhatjuk igényeink szerint. Illetve megoldás lehet az is, ha a félköríves ablakok egy kis kiegészítéssel, négyszögletes keretet kapnak, ahogyan az alábbi képen is látható.

Befalazott boltív egyedi kialakítással egy VIII. kerületi lakásban

Még több képért kattintson a fotóra!

Redőnnyel

Sokan esküsznek a redőnyre, elsősorban plusz hőszigetelőképessége miatt, de a rosszalvók amiatt is, hogy egyáltalán semmi fényt nem ereszt be. Egy boltíves ablakra redőnyt szereltetni azonban igazi kihívás lehet, ha szeretnénk, hogy a redőny kövesse, és ne eltakarja a boltív vonalát. Szerencsére ma már gyártanak redőnyöket kifejezetten erre a célra, ráadásul az ezekhez a redőnyökhöz tartozó redőnytokok vakolhatóak, így sem az ablakot, sem a homlokzatot nem csúfítják el.

Kép forrása: pxhere.com

Nem kell mindig függöny

Egy térelválasztó boltív dekorálásához persze nem kell mindenáron függöny. Egy ilyen építészeti elem, a helyiség dísze, akár fókuszpontja is lehet, ha tudjuk, hogyan lehet szépen kiemelni. Ennek a VII. kerületi lakásnak a fürdőszobájában például a mosott kavicsos, mozaikkal remek megoldást választottak.

Még több képért kattintson a fotóra!