Újjáépítik a sümegi várat
Egyetlen ajánlattevőként a tapolcai SZ-L BAU Építőipari és Kereskedelmi Kft. végezheti el a Sümegi vár komplex rehabilitációját nettó 497.560.948 forintért – a Sümeg Város Önkormányzata által kiírt nyílt közbeszerzés eredménye a legutóbbi Közbeszerzési értesítőben jelent meg.
A munka során 6 ezer négyzetméternyi kőfalazatot kell kijavítani, ehhez 2.500 négyzetméter állványt kell felépíteni, majd elbontani. Fel kell újítani a kertet, és fel kell szerelni – egyebek mellett – 227 darab lámpatestet is.
Az idén februárban jelentették be, hogy a közép-dunántúli operatív program keretében kiírt, a Régió arculatát meghatározni képes turisztikai vonzerők támogatása címet viselő pályázaton a sümegi önkormányzat 682 millió forintot kapott a vár integrált turisztikai felújítására.
A sümegi vár fejlesztésére összesen 822 millió forintot fordítanak, a felújítás során a kisbástya védőtetőt kap, tervezik a felvonóhíd rekonstrukcióját, az Öreg-torony alsó termében a panoptikum fejlesztését, valamint a kápolna külső-belső felújítását, a nyílászárók cseréjét. A jelenlegi ajándékbolt helyén kap helyet a lovagterem, ahol fegyverkiállítást rendeznek be, hogy a 16-17. századból származó szúró- és vágófegyvereket bemutassák. A projekt részét képezi még hangosító- és fénytechnikai berendezések beszerzése, úgynevezett audioguide rendszer kiépítése. Emellett biztosítják a mozgáskorlátozottak feljutását is a várba – közölte Papp Imre várkapitány a bejelentéskor.


Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Az országos átlagot is meghaladva drágultak a lakások Kelet-Magyarországon – Debrecenben és Szegeden viszont mérsékelt volt a drágulás

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében

Világrekordot hozott a magyar naperőművek augusztusa – közben Paks termelése mélypontra zuhant

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





