Újabb fővárosi céget vizsgál a rendőrség
Házkutatásokat tartott a rendőrség hűtlen kezelést és jelentős fővárosi vagyonvesztést gyanítva a Rác fürdő kilencmilliárdos bővítésénél, de nyomoznak a fővárosi fürdők beléptetőrendszere miatt is – számolt be a Népszabadság.
A BKV után a főváros gyógyfürdőcégénél tettek látogatást a nyomozók, a
BRFK csütörtök reggel több helyszínen tartott házkutatást a Rác fürdő
bővítése ügyében, hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt – olvasható a
Népszabadság mai számában. A kilencmilliárd forintos beruházás kapcsán a
rendőrség szerint jelentős vagyoni hátrány érte a fővárost. A lap
szerint csütörtöki, több helyszínre kiterjedő házkutatások során a
nyomozók adatokat és dokumentumokat kértek be a Budapest Gyógyfürdői és
Hévizei (BGYH) Zrt.-től, a fővárosi önkormányzattól, a beruházást
megvalósító Rác Nosztalgia Kft.-től, és több tanút is kihallgattak.
A
városháza pénzügyi ellenőrző bizottságának fideszes elnöke, György
István tavaly ősszel jelezte aggályait a beruházással kapcsolatban. Az
ellenzéki politikus szerint felesleges volt külső céget bevonni a
fejlesztésbe, kérdésesnek tartotta, hogy miért engedte át ingyen a BGYH a
földhasználati jogot is, valamint aggályosnakn nevezte, hogy a
beruházás végső határidejét többször is anélkül módosították, hogy ezek
okait a tulajdonosi jogokat gyakorló városházi szakbizottság érdemben
firtatta volna.
A Rác fürdő felújítása során a főváros nem veszít,
sőt, gyarapszik a vagyona – jelentette ki Demszky Gábor főpolgármester
az ellenzéki javaslatot tárgyaló Fővárosi Közgyűlés tavaly októberi
rendkívüli ülésén, ahol elutasították György István előterjesztését.
Demszky akkor azt mondta: a fürdő felújításáról a Fidesz-kormány idején
döntöttek, a Széchenyi-terv keretében nyertek el 250 milliós támogatást,
és emiatt lett 25-75 százalékos a tulajdonosi arány az önkormányzat és a
magánbefektetők között a kft.-ben – írta a lap.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ne maradj le a legjobb lakásokról! Így értesülhetsz elsőként az új hirdetésekről és az árcsökkentésekről

Négy ingatlan, amelynek most csökkent az ára – akár 10 millió forintot is spórolhatnak a vevők

Vagyonadó jöhet a milliárdos ingatlanokra: így számolhatják ki, mennyit kell fizetniük a tulajdonosoknak

Karácsony Gergely nyilatkozott: Rákosrendező és a Diákváros lehet a következő évek két legfontosabb beruházása
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





