Új elnökség a Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesületnél
Új elnököt és alelnököt választott tegnapi közgyűlésen az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület. Az IFK Árendás Gergely leköszönő elnök utódjának dr. Takács Ernőt korábbi alelnököt, míg a megüresedő alelnöknek Angel Gábort választotta meg.
Az új elnökség tagjai: dr. Takács Ernő, a Talentis Holding Zrt. vezérigazgatója, Angel Gábor, a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. vezérigazgatója és Kocsány János, a Graphisoft Park SE vezérigazgatója. A leköszönő elnök, Árendás Gergely mandátuma lejártával 4 év után adta át az Egyesület vezetését.
Az új összetételű elnökség célja tovább folytatni az Egyesület alapításakor, 2009-ben meghatározott célok megvalósítását és a korábbi vezetőség által elkezdett munkát. Az elnökség kiemelt feladatának tartja az átlátható és kiszámítható településfejlesztési, építéshatósági szabályrendszer elérését Magyarországon és hatóságokkal való szorosabb együttműködés kialakítását az ingatlanpiacot érintő szabályozási kérdésekben. Az IFK tagja az Országos Építésügyi Fórumnak, rendszeres egyeztetéseket folytat a szektort érintő szabályozási kérdésekről az illetékes szervezetekkel. Célkitűzéseik közé tartozik továbbá a tagvállalatok társadalmi felelősségvállalási tevékenységének kiterjesztése, az épített környezethez kapcsolódó társadalmi értékek fokozott védelme, az ingatlanpiaci szereplők és a gazdaság egyéb ágainak szervezetei közötti párbeszéd kiépítése, valamint az ingatlanfejlesztéssel kapcsolatos oktatási programok támogatása.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat

Bírósági ítélet nélkül is utcára kerülhetnek magyar bérlők – 30 településen bukott ki a súlyos jogsértés

Komoly változásokat sürgetnek a magyar ingatlanpiacon: 10 pontos javaslatcsomagot kapott a kormány

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





