Új bérlő budaörsi Terraparkban
Az év első két hónapjában több kisebb volumenű bérbe adást követően fontos sikert könyvelhet el a Terrapark kft, ugyanis a hazai IT szektor egyik meghatározó szereplője, az S&T Consulting Hungary Kft is az irodapark mellett tette le voksát.
Ahálózati, IT-biztonsági és adattárolási rendszereket, integrált vállalatirányítási megoldásokat illetve mérnöki tervező szoftvereket fejlesztő S&T közel 1600 négyzetméternyi irodaterületet vesz bérbe. Az új bérlő június 1-jén költözik a Terrapark legmodernebb „C” épületébe, ahol öt évre szóló bérleti szerződést írt alá.
„Az S&T Consulting Hungary Kft központja már évek óta Budaörsön volt, munkatársaink remekül éltek az autópályák közelsége és a kiváló infrastruktúra kínálta előnyökkel” – fogalmaz Kulcsár Sándor, gazdasági igazgató. „A tevékenységeink, mobilitásunk számára ideális elhelyezkedést megtartva olyan professzionális irodai környezetet kerestünk, amely rugalmasan biztosít teret cégünk fejlődéséhez. Ezt találtuk meg a Terrapark kínálatában” – összegez Szabó Péter, az S&T Kft. ügyvezetője.
Az irodapiaci helyzet kihívásai ellenére továbbra is élénk az érdeklődés a budaörsi Terrapark C és D épülettömbjei iránt. „Azt tapasztaljuk, hogy a folyamatosan változó gazdasági környezet hatásaira a cégek működésük minden területén igyekeznek reagálni – ami alól az irodamegoldások sem képeznek kivételt” – mondja Szilágyi Éva, a Terrapark értékesítési és marketing vezetője. „Ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy maximális rugalmassággal és gyorsasággal kezeljük a bérlői igényeket, és partnerek legyünk akár modernizálni, bővülni szeretnének, vagy éppen irodai költségeiket kívánják optimalizálni.”

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!

Lakások ezrei bújhatnak meg a pincékben? Megszólalt a minisztérium, eldőlt, jöhetnek-e az olcsó alagsori otthonok

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





