Tovább ötletel a kormány a devizahitelekről
Nem a forintosítás az egyetlen megoldás.
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem a devizahitelek forintosítása az egyetlen, a kormány által támogatott felvetés a Magyar Bankszövetséggel folytatott tárgyalásokon. Varga Mihály a Magyar Hírlap adott interjúban úgy fogalmazott: a forintosítás mellett szóba került a hitelek részleges forintosítása is, vagy éppen az árfolyamgát konstrukciójának megerősítése.
Arra a felvetésre, hogy szakértők szerint pont a devizahiteles csomag hírére gyengül a forint egy hete, Varga Mihály kifejtette: a forint gyengülése remélhetőleg csak átmeneti lesz, és pont a devizahitelek kivezetése, az IMF-kölcsön visszafizetése, illetőleg a 2014-es költségvetés, a gazdasági növekedés beindulása stabilizálja majd a gazdaságot és vele együtt a forint árfolyamát
A gazdasági növekedési kilátásokkal kapcsolatban úgy vélte: az eddigi részadatok tükrében semmi sem veszélyezteti a 0,7 százalékos idei GDP-bővülést. “Sőt egy kicsit felette is lehetünk”, a bővülés jövőre a másfél százalékot is meghaladhatja – tette hozzá.
A gazdaságpolitika jövőjét illetően kijelentette: strukturális reformokra nincs szükség, a nagyobb területeken pont azok lezárása zajlik, a gazdaságpolitikában stratégiai változások nem lesznek. “Most a fenntartható gazdasági növekedésre koncentrálunk” – mondta Varga Mihály.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai – most érdemes lecsapni rájuk!

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

Júniusban jelentősen felpörgött a lakáspiaci forgalom

Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





