Tarol a B-kategória Budapesten
A válság kitörésekor sokan azt jósolták, hogy az “A” kategóriás bérleti díjak versenyképesebbé válásával a “B” kategóriás irodapiac a krízis egyik nagy vesztese lesz. Az elmúlt két-három év azonban rácáfolni látszott ezekre a jóslatokra, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy egyre több befektető lát fantáziát a budapesti “B” kategóriás irodaházakban. Bérleti díjak, kihasználatlanság, tranzakciós hozamok a másodlagos piacon.
A pénzügyi-gazdasági válság kirobbanásakor az ingatlanszektorban sok helyről lehetett hallani olyan prognózist, hogy a “B” kategóriás irodaházak kárvallottjai lehetnek a krízisnek. A jóslat mögött meghúzódó érvek elsősorban arra épültek, hogy a kereslet drámai csökkenésével az “A” kategóriás irodaházak bérleti díjai csökkenni fognak, és így az “A” és “B” közötti különbség csökkenésével a “B” kategóriás házak veszítenek majd versenyképességükből. A megállapítás első része helytállónak bizonyult, vagyis az “A” kategóriás irodaházak bérleti díjai 20-30%-kal csakugyan csökkentek, de a “B”-ből “A”-ba való vándorlás javarészt elmaradt.
Egyrészt a sokak által várt bérlővándorlás általában véve is elmaradt az ingatlanpiacon, hiszen a tapasztalatok szerint a bérlők többsége a díjak zuhanására nem költözéssel reagált, hanem jellemzően a meglévő irodaházában használta ki megváltozott alkupozícióját, és tárgyalta újra a bérleti szerződését. Másrészt a bérleti díjak csökkenése értelemszerűen a “B” kategóriát sem kerülte el, amelynek versenyképessége döntő részben megmaradt az “A” kategóriával szemben.
Tovább a ReSourceinfo.hu cikkére.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





