Szépen halad a Velencei-tavi nagyberuházás
z építőipari munkálatok előrehaladtával egyre többet mutat meg magából a Velencei-tó Kapuja, a térség legjelentősebb turisztikai fejlesztése.
Lassan kibontakozik a jellegzetes, kör alaprajzú, háromszintes épület központi része, amelyben a regionális információs központ, a házasságkötő- és rendezvényteremként is funkcionáló díszterem kap helyet. A projekt 2014 tavaszára készül el.
A dísztermet körbeölelő galériáról, valamint az épület tetejére tervezett panoráma teraszról páratlan kiállítás nyílik a tóra és a településre. A szabad strandot mintegy 200 méter hosszan kísérő, kétszintes épület földszintjén fedett passzázst, afféle sétálóutcát alakítanak ki, ahol üzletek, kávézók, fagyizók, büfék várják majd a vendégeket.
A felső szinten a festői kilátást nyújtó nyitott korzó kap helyet. Jelenleg a pilletető szerkezet beemelése és összeszerelése folyik. Jelentősen előrehaladtak a tervezett üzletsor építési és belső szakipari munkálatai. Megkezdődtek a villamossági szerelések, és már az is jól látható, mennyi és mekkora hely várja a leendő bérlőket az épületben. A kialakuló üzleti- és szolgáltató terek közös jellemzője, hogy valamennyinek nagyméretű üvegportálja lesz, remek kilátást nyújtva a tóra és a szabad strandra.
(Turizmus.com)

Új lakóparkok, új életstílus: 4 projekt, ami megmutatja, merre tart a lakáspiac Magyarországon
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Elnéptelenedik Kelet-Magyarország? Döbbenetes számok: tömegek menekülnek nyugatra és az agglomerációba

Titokban így jutnak lakáshoz a magyarok 2026-ban: legális pénzügyi trükk, amiről kevesen beszélnek

Lakáseladás villámgyorsan: ezekkel a trükkökkel hetek alatt vevőt találsz – nem véletlen, hanem tudatos játék

Több új lakás, magasabb áron – így alakult át az új építésű lakások piaca
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





