Svájc besokallt: végre zuhan a frank!

A svájci jegybank a mai naptól nem engedi 1,20 alá gyengülni a frank/euró árfolyamot, ez a jelenlegi, 276-os forint/euró árfolyamszintnél azt jelenti, hogy a frank nem lehet 230 forintnál drágább. A bejelentés nyomán alig 20 perc alatt óriásit zuhant is a frank, forintban a reggeli 252 körüli szintekről 229-ig esett.

Percek alatt hatalmasat zuhant a frank árfolyama, miután a svájci jegybank bejelentette, hogy árfolyamcélt állít fel: az euróval szemben az 1,20-as árfolyamszintet fogja megcélozni. A hírre a frank hirtelen elkezdte megközelíteni a meghirdetett árfolyamcélt, ami hatalmas zuhanást jelent, a reggeli 1,11 körüli szintről kiindulva hirtelen 1,19 körüli szintre az euróval szemben, alig 20 perc után pedig már 1,2 fölé ment a kurzus. Forintban 252 forintos szintről 233-ig esett az árfolyam. A frank jelenlegi masszív túlértékeltsége akut és komoly kockázat a svájci gazdaság számára, ráadásul felveti a defláció veszélyét is – áll az SNB közleményében (angolul, pdf itt). A svájci jegybank ezért a frank hosszú távú és fenntartható gyengülését szeretné elérni. Ennek értelmében mostantól az SNB nem engedi az 1,20-as szint alá süllyedni a frank/euró árfolyamot. Ennek érdekében kész korlátlanul devizát vásárolni frankért. Az SNB közleménye jelzi: az 1,20-as szint is túl erősnek tekinthető, de remélhetőleg a frank tovább gyengül. “Most sikerrel járhat a svájci jegybank, hiszen lett kimondott árfolyamcél, a korábbi 1,40 körüli szint helyett most kifejezetten olcsón, 1,20-as árfolyamon tud eurót vásárolni, és elvileg korlátlan likviditást tud biztosítani az árfolyam tartására” – mondta az Indexnek Szántó András, az Equilor deviza üzletágának vezetője. “Ahhoz, hogy a jegybank gyengítse a frankot, eurót kell vásárolnia az általa teremtett, így korlátlanul rendelkezésére álló frankért, amiben az egyetlen veszély az, hogy ha az így létrehozott új frankmennyiség bekerül a gazdaságba, az tovább gerjesztheti az inflációt. Ennek ellensúlyozására a frankbetétek kamatának növelésére kényszerülhet a jegybank a mostani nulla százalékról, hiszen így a gazdasági szereplők számára vonzóbbá válhat betétbe tenni a pénzüket, mint a gazdaságban forgatni, ezért az új pénzmennyiség nem eredményezi az árak növekedését. A kamatemelés ráadásul nem jár nagy költségekkel a jegybanknak, hiszen az árfolyam tartásához vásárolt euróért magasabb kamatot kap, mint amekkorát neki kéne fizetnie.”

 

Szántó András szerint nem valószínű, hogy a rögzítés miatt elvesztené a vonzerejét a frank, és esetleg jelentősen az 1,20-as szint alá gyengülne, hiszen a világpiacokon továbbra is feszült a hangulat, így a biztonságot kereső befektetők változatlanul frankba fognak menekülni. “A következő egy-két évben emiatt nem tud szignifikánsan gyengülni az árfolyam” – mondja. Ráadásul igen jelentős külföldön a frankban eladósodottak állománya, akik a törlesztés folyamán tulajdonképpen folyamatosan frankot vásárolnak.