Süllyed és repedezik az ózdi Tesco? Bezárják az áruházat?
Az Ózdon elterjedt hírek szerint a bevásárlóközpont folyamatosan süllyed, a raktárhelyiségben már a falak is megrepedeztek. Az áruházlánc határozottan cáfolja az épület statikai problémáit -írja a boon.hu.
Közel négy évvel ezelőtt kezdték el építeni a Brassói úti bevásárlóközpontot. Fél év alatt nőtt ki a semmiből az üzlet, 2006 augusztusától várják a vásárlókat.
A “jól értesült” környékbeliek már akkor azt hangoztatták: csak idő kérdése és a Széchenyi István Közgazdasági Iskolához valamint a Városi Sportcsarnokhoz hasonlóan ez az épület is meg fog süllyedni.
Tavaly decemberben ismét felerősödtek azok a híresztelések, miszerint baj van az épület stabilitásával. A boon.hu értesülései szerint a Tesco süllyed, a raktárhelyiség falai repedeznek. Volt, aki a műszaki részleget nevezte meg, mint a bajok legfőbb forrását. Olyan kijelentések is elterjedtek, miszerint több hétre be kell zárják majd a bevásárlóközpontot.
Határozott cáfolat
Hackl Mónika, Tesco kommunikációs igazgatója határozottan cáfolta, hogy az épületnek statikai problémái lennének. Kijelentette továbbá, hogy a bezárásnak még a gondolata sem merült föl.
A boon.hu Kovács György városi főmérnöktől ugyanakkor megtudta: műszaki szempontból a városnak nincs ellenőrzési feladata, csupán a féltucat monitoring kút üzemeltetéséről kell gondoskodniuk. Engedély hiányában az eladóterületen nem lehetett felvételt készíteni, kívülről, szabad szemmel, pedig nem látszanak a vélt vagy valós süllyedéses problémák.

Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





