Sikeresen zárult az ELI-ALPS építési engedélyezési eljárása
Sikerrel zárult le az ELI-ALPS lézeres kutatóintézet építésének számos fordulóból álló engedélyezési eljárása: a Szeged melletti Öthalomban minden készen áll a másfél éves építkezési munkák megkezdéséhez. A több szempontból egyedülálló intézet építése a tervek szerint idén ősszel indul el, és várhatóan 2015-re épül fel a mintegy 25 ezer négyzetméternyi területű épület.
A szegedi ELI lézeres kutatóközpont az építési engedélyezési eljárás során 2012. december 18-án megkapta az útépítési engedélyt, 2012. december 20-án pedig az épületekre vonatkozó építési engedélyt. A vízjogi létesítési engedélyek megszerzéséhez a tervekre vonatkozó szakhatósági engedélyek beszerzése mellett szükséges volt a vezetékek által érintett ingatlanok szolgalmi jogaival kapcsolatos feladatok tisztázása is. Ezek után, 2013 nyár közepére az Alsó- Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, mint illetékes eljáró hatóság kiadta az ivóvízre, csapadékvízre és szennyvízre vonatkozó vízjogi létesítési engedélyeket.
„Ezen sikeres eljárási folyamat alapján megkezdhető az ELI lézeres kutatóközpont és kapcsolódó létesítményeinek építése” – összegezte Lehrner Lóránt, a projektet előkészítő és megvalósító ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
A megépítendő épületek nemcsak a lézerberendezéseknek, a másodlagos sugárforrásoknak és cél- és kísérleti területeknek, a lézeres előkészítő és egyéb speciális laboratóriumoknak valamint az elektromos, mechanikai és optikai műhelyek adnak majd helyet, hanem elegendő területet biztosítanak a mintegy 150 kutató és adminisztrációs tevékenységet folytató személy számára kialakítandó irodák, a szemináriumi- és tárgyalótermek, a könyvtár és a szociális helyiségek számára is.
„A csúcstechnológiát képviselő kutatási berendezések épületrészeinek tervezésekor hasonlóan speciális műszaki feltételeknek kellett megfelelni, elsősorban a rezgésvédelem, a termikus stabilitás, a relatív páratartalom, a tisztaterek és a sugárvédelem tekintetében” – tette hozzá Lehrner Lóránt.

Már csak néhány lakás maradt a MyLelle Residenceben – elindult a műszaki átadás is
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Pert nyert a család a csaló kivitelezővel szemben, mégis bottal üthetik a pénzük nyomát

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg

Jó szándékkal vezették be, most több százezer forintos pluszköltséget és hónapokig tartó csúszásokat okoz az új szabály

Már beköltöztek az első lakók a Novus Ligetbe: kézzelfoghatóvá vált a XV. kerület egyik legígéretesebb lakópark-fejlesztése
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




