Nyit az ország első plázakönyvtára
A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár kilép megszokott falai közül – nem a virtuális valóságba – hanem a bevásárlóközpontok színes világába és 2012. december 7-én megnyitja az ország első plázakönyvtárát az egri Agria Park bevásárló központban.
A plázakönyvtár célja a könyvkultúra terjesztése a mai kor igényeihez igazodva. Lehetőséget szeretne biztosítani a ma rohanó embere számára is, hogy az új közösségi helyszínné vált plázában is mindenki találhasson friss olvasnivalót, kölcsönözhessen könyveket.
A plázakönyvtár minden héten pénteken, szombaton és vasárnap 10 órától 18 óráig várja az olvasni vágyó látogatókat, ahol minden hagyományos könyvtári szolgáltatás elérhető lesz. A könyvtár az Agria Park első emeletén a Vásártérben kap helyet, mely egy közösségi tér, ahova a látogatók szívesen járnak olvasni, tárgyalni, játszani, vagy csak beszélgetni.
Az Agria Park a város központjában helyezkedik el, ideális közösségi találkozóhelyként is szolgál ezáltal. A legkisebbeket kifestőkkel, társasjátékokkal, kézműves foglalkozásokkal várják. Olvasást népszerűsítő programokat, felolvasóesteket is szerveznek. Az ide látogató turisták számára közhasznú szolgáltatásokat is nyújt: információkat a városról, a környező településekről, látnivalókról, programokról.

Zöldebb környezet, modern otthonok, különleges lokációk – lakóparkok, ahol új szintre léphet a mindennapi élet
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Vége lehet a saját lakás egyeduralmának? Meglepő fordulat jöhet a magyar ingatlanpiacon

Jön a gázügyintézési leállás: közel két hétig nem lehet online befizetni az MVM-nél – fontos határidőt közöltek

Ingatlant adnál el? 5 hiba, ami miatt elkerülhetik a vevők a hirdetésed – ezeket ne kövesd el!

Hatalmas új park jöhet a Duna-parton: 36 ezer négyzetméternyi zöldterületet kap Budapest XIII. kerülete
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





