Nem rak ki hozzátartozót az Eszközkezelő
Az Országgyűlés módosította a nemzeti eszközkezelőről szóló törvényt. A bérlő halála után a vele együtt lakók tovább bérelhetik az ingatlant.
Az eszközkezelő a kormány és a bankszövetség megállapodása szerint az eredetileg tervezett ötezer ingatlan helyett 25 ezer lakóingatlant vásárol meg 2014-ig. Az idén a tervek szerint nyolcezret.
A most elfogadott módosítás olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek az eszközkezelő által megvásárolt lakások korábbi tulajdonosainak nyújt nagyobb biztonságot, így például a bérlő halála után a vele együtt lakók tovább bérelhetik az ingatlant.
A törvénymódosítás kiveszi a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-t a társasági adó hatálya alól, mondván, hogy a társaságnak költségvetési támogatással működő állami vállalatként a lehető legkisebb veszteséggel kell működnie.
A módosítás szerint az eszközkezelőnek a vagyonkezelésében lévő állami tulajdonú lakóingatlanok után vagyonkezelési díjat nem kell fizetnie, és visszapótlási kötelezettség sem terheli.
A törvény kitér arra, hogy a lakóingatlanokat a helyi önkormányzat átveheti. Az átvevő települési önkormányzat a lakás önkormányzati tulajdonba kerülését követő két éven belül a bérlőnek az eszközkezelővel kötött bérleti szerződésben meghatározottaknál hátrányosabb feltételeket nem határozhat meg.
Az eszközkezelő vagyonkezelésében lévő lakás ingyenes önkormányzati tulajdonba adása esetén az önkormányzat az átadott vagyont elsősorban bérleti szerződés alapján, bérbeadással hasznosítja – mondja ki az elfogadott jogszabály.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





