Nem kiabálunk kígyót-békát egymásra – Varga az IMF képviselőjéről
Kormányzati források azt valószínűsítették, hogy az őszi önkormányzati választások után a kormány tárgyalóasztalhoz ülhet az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is.
A lap Varga Mihály nak a Hír TV egyik hétvégi műsorában sugárzott nyilatkozatát ismertette, miszerint az Európai Unió nem tilthatja meg Magyarországnak, hogy a magánnyugdíjpénztárak kérdésében önállóan döntsön a kormány.
A lengyel pénzügyminisztert idézte, aki többször felvetette: ha már egyszer bevezették a magánnyugdíjpénztárak rendszerét, mert “bennünket ebbe az irányba löktek”, akkor legalább annyira legyen korrekt az Európai Unió (EU), hogy a hiányt elszámolhassuk, ami emiatt keletkezik a központi költségvetésben.
“Az Európai Unió azonban csodák csodája ezt nem akarja engedni Magyarország számára. Megdöbbentő volt a berlini megbeszéléseink során, hogy amikor ez a téma előkerült, Merkel kancellár asszony is azt mondta, hogy ez a magyarok saját ügye, intézzék el úgy, ahogy akarják. Ez nem a saját ügyünk” – hangsúlyozta Varga Mihály, hozzátéve: megint csak arról van szó, hogy 1997-ben az EU, illetve az IMF “szabályszerűen arra kényszerítette Magyarországot, hogy egy kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert vezessen be”. Akkor most azt engedjék meg, hogy az emiatt keletkező hiányt elszámolhassa Magyarország. Erre volt már precedens, mert 2004–2007 között engedték ennek az elszámolását, furcsa módon most nem – mondta.
Varga Mihály azt is megerősítette: 2010-ben a kormány tartja magát a 3,8 százalékos hiánycélhoz, ám a magyar kormány számára a függetlenség és az önrendelkezés kérdése az alapvető. “Nem vagyunk hajlandóak engedni, de azon vagyunk, hogy az IMF-fel maradjon egyfajta párbeszéd. Találkoztam pénteken, a köztársasági elnök beiktatásán az IMF itteni képviselőjével. Nem kiabálunk kígyót-békát egymásra” – mondta.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





