Mire figyelnek egyre többen?
Növekszik a fenntarthatóság szerepe a világ ingatlanpiacain. Legalábbis az RICS / CPE által készített második negyedéves kutatásában résztvevők 40 százaléka osztotta ezt a véleményt. Ugyanakkor a fenntarthatóság megítélése országonként jelentős eltérések mutat, a leginkább Németországban értékelik fontosnak a szereplők.
Az RICS és a CPE ismét elkészített negyedéves jelentését, melyben a
fenntarthatóság megítélésével kapcsolatban kérdezett meg ingatlanpiaci
szereplőket. Az eredmény alapján elmondható: több válaszadó voksolt
amellett, hogy ügyfelei számára fontos vagy nagyon fontos a
fenntarthatóság, mint hogy ez kevésbé játszik szerepet a döntéseiknél.
Bár a felmérésben résztvevők közel fele szerint a fenntarthatóság
megítélése nem változott az elmúlt 12 hónapban, több mint 40 százalékuk
azonban azt választ adta, hogy jelentősége növekedett, s csupán a
válaszadók kevesebb, mint 10 százaléka látta úgy, hogy az előbb
említett tényező fontossága csökkent.
Ugyanakkor
a fenntarthatóság megítélése az egyes országok esetében meglepően
eltérő képet mutat. A válaszok nettó eredménye alapján például az
Egyesült Arab Emirátusokban, Spanyolországban és Japánban szerepe még
nem elég erős. A válaszok mérlege a leginkább Németországban billent el
a pozitív irányba, ezt követi India, és Brazília. Az Egyesült Államok
és az Egyesült Királyság a rangsor közepén foglal helyet. Ugyanakkor
azokban az országokban, ahol relatíve kevésbé értékelik fontosnak a
fenntarthatóságot, a válaszadók jelentőse része szerint az elmúlt pár
év során növekedett a szerepe.
Az
ingatlanpiac szereplőinek körében a legnagyobb szerepe a
fenntarthatósági tényezők közül továbbra is az energia hatékonyságnak
van, melyet a közlekedés és a hulladékgazdálkodás követ, miután a
különböző tényezők rangsora nem változott az első negyedéves kutatáshoz
képest.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron

MBH Bank: nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

Milliárdos megújulás Szegeden: szinte teljesen újjáépítették az SZTE egyik ikonikus épületét

Személyi kölcsön: mikor jó döntés, és mennyi pénzt kaphatsz?
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





