Mindent elveszíthet a Facebook alapítója
Ma folytatódtak a meghallgatások Paul Ceglia és a Facebook ügyében. Ceglia azt állítja, hogy egy 2003-ban aláírt szerződés értelmében őt illeti a világ legnagyobb közösségi portáljának 84 százaléka.
A Facebookot képviselő ügyvéd ma úgy nyilatkozott: nem biztos abban, hogy a portál alapítója, Mark Zuckerberg aláírta-e azt a dokumentumot, amelyet a felperes Paul Ceglia ma a bíróságon bemutatott. Igaz, az ügyvéd abban sem biztos, hogy egyáltalán valódi-e az a papír, amelyet a másik fél bizonyítékként mutatott be.
Paul Ceglia azt állítja, hogy a Facebook 84 százaléka őt illeti, mivel 2003-ban, még a projekt kezdetén ezer dollárt fizetett Zuckerbergnek a portál, és egy másik alkalmazás kifejlesztéséért. A Bloomberg tudósítása szerint a Ceglia egy ingatlanokról készült fotókból álló adatbázis fejlesztésére keresett szakembert, erre a munkára jelentkezett az akkor 26 éves Zuckerberg. A Harvard hallgatója kettejük beszélgetésekor elmondta, hogy a fent említett munka mellett egy saját terven is dolgozik, a “The Face Book” az eredeti elképzelés szerint egy a Harvard hallgatói számára készült digitális évkönyv és közösségi portál lett volna. Ceglia állítása szerint az 1 000 dolláros munkadíj mindkét program kifejlesztésére vonatkozott, erre hivatkozva követeli részesedését.
Nem ez az első alkalom, hogy Zuckerbergnek hasonló vitával kell szembenéznie, korábban volt harvardi évfolyamtársai állították, hogy az ő ConnectU projektjükre alapozva alakította ki a mára milliárdossá vált alapító a Facebookot. Az az ügy megegyezéssel zárult, kérdés, hogy a hat év után a nyilvánosság elé lépő Ceglia mit érhet el.

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Zöld környezet, Duna-parti panoráma vagy prémium okosotthon? Ezek a lakóparkok más-más életstílust kínálnak

Napelemes vagy? Olyan változások jöhetnek, amelyek a villanyszámládat is érinthetik
Lakhatási lehetőség vagy a zöldterületek pusztulása? Új szabályok gyorsíthatják fel a zártkertek átalakulását

Ingatlant adnál el? 3+1 hiba, amit semmiképp ne kövess el!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





