Miért nem fizetnek a gazdagok?
Nem a kis keresetű vagy munkanélkülivé váltak maradnak el leginkább jelzáloghitelükkel. A gazdagok lógnak ki a sorból.
A nagyobb és gazdagabban felszerelt lakások tulajdonosai messze a legrosszabb adósok az Egyesült Államokban – állítja a CoreLogic nevű elemző cég július elején közölt tanulmányában. Az egymillió dollárnál több jelzáloghitellel rendelkező lakástulajdonosok 14 százaléka marad el a részletekkel rendszeresen. Az egymillió dollárnál kisebb hitelt nyögőknél mindössze 6-7 százalék ez az arány.
A The New York Timesban közölt részletek szerint az elemző társaság úgy látja: a nagy házakban élők sokszor hónapokig nem fizetnek. Még kisebb részleteket sem. Sokszor nem azért, mert nem akarnak, hanem azért, mert nem tudnak. Nagyon elszálltak 2005-2008 között és ütre-főre vették fel a hiteleket, ám a legtöbbjüknek nem volt „B” terve arra, ha elveszíti állását vagy egyszerűen csak megcsappannak bevételi forrásaik. Márpedig a válság milliókat hozott nehéz helyzetbe, egész ágazatok kerültek padlóra.
Az elemző cég szerint a bankok nagyon tartanak attól, hogy azok a tulajdonosok, akiknek a háza ma kevesebbet ér, mint a fennmaradt kölcsön, egyszerűen elhagyják majd a környéket és utolérhetetlenek lesznek. Az ingatlanpiac mostani állása ugyancsak az aggodalmakat növeli, egyesek újabb zuhanást jósolnak. Legutóbb a májusi adatokból derült ki, hogy a lakásértékesítés három éves mélypontra került.
A wahingtoni kormányzat gyakorlatilag megmentette a két legnagyobb kvázi magán jelzálog bankot, a Fannie Mae-t és a Freddie Mac-et. Egyéb akciókkal is segítette a bajbajutott hiteleseket, de több millióan még mindig reménytelenek. Ezekből kerülnek ki a kényszereladók, akiken már az áthidaló kölcsönök sem segítenek.

Drágám, az újépítésű lakások összementek!
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni

Sokan itt követik el a legnagyobb hibát hitelfelvételnél: nem azt nézik, amire valójában figyelni kellene

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





