Megdöbbentő képek! Így terült el a 13 emeletes kínai panelház
Elterült, mint a Nagyalföld az a 13 emeletes kínai társasház, amelynek déli oldalán egy közel 5 méteres mélygarázs ásásába kezdtek, a kitermelt földet pedig az északi oldalán halmozták fel.
A heves esőzések során a víz alámosta az épületet, amely végül engedelmeskedett a gravitáció törvényeinek és eldőlt.
Szokatlan elgondolás volt a kínai építészmérnököktől, hogy először a társasházakat húzták fel, majd csak azt követően kezdték kialakítani az épületek közötti mélygarázsokat. A szerencsétlenül járt ház déli részén kezdték el ásni a munkagödröt, a kitermelt földet pedig az északi oldalon halmozták fel több méteres magasságban.
Az épületre nehezedő oldalirányú terhelés folyamatosan nőtt, majd amikor – a statikai számítások szerint – a nyomás elérte a 3 ezer tonnát, amely már nagyobb volt, mint amit a ház betonpillérei el bírtak viselni, az épület megadta magát és a gravitáció törvényeinek engedelmeskedve beledőlt a kiásott árokba.
Óriási szerencse a szerencsétlenségben, hogy az épületeket nem építették egymáshoz közelebb, különben a világ legnagyobb dominója indulhatott volna el.
A tervezés másik hatalmas hibája, hogy a masszív vasbetonpillérek helyett üreges betoncölöpöket használtak az egyébként is enyhén lejtős területen.
Érdemes belegondolni, hogy ebben az országban gyártják a használati cikkeink jó részét, itt készülnek a gyermekeink játékai, ráadásul a kínaiak rövidesen élen akarnak járni a világ autógyártásában is…

Ezekben a lakóparkokban már nem csak egy lakást, hanem életérzést is kapsz
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordulat a magyar építőiparban: évek óta nem látott mélypontra zuhantak az új beruházások

Betiltották az Airbnb-t, mégsem tűntek el: milliárdos feketepiac alakult ki Budapesten

Így adhatod el gyorsabban a lakásodat: 7 egyszerű trükk, amivel kitűnhetsz a mezőnyből

Elkészült a törvényjavaslat: visszakerülhet Budapesthez több ikonikus közterület
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





