Majdnem pláza épül Szombathelyen

Az engedélyeztetés körüli huzavona végét nem várta ki a bérlők zászlóshajójának gondolt ruhaipari cég, s részben ennek is köszönhetően eveztek új vizekre a szombathelyi Magellán-projekt gazdái. A mostani elképzelések szerint a saroktelken multifunkcionális létesítmény épülne.

Vígh Gábor, a tervezett 10 ezer négyzetméteres Magellán Center területét birtokló Devirs Kft. ügyvezetője szerint a korábbi (amúgy már engedélyezett) tervekkel ellentétben a Kossuth utcai saroktelken nem kimondottan bevásárlóközpont, s nem is akkora létesítmény épül majd, mint a korábbi elképzelésekben leszögezettek szerint. A beruházás körüli politikai viták miatt elhúzódott a projekt előkészítése, ezt pedig éppen az a ruhaipari világcég nem várta meg, amelyik a Magellán City Center bérlői zászlóshajója lett volna. Szombathelyen ráadásul nincs is már olyan vásárlói potenciál, amely egy Magellán méretű, kétszintes bevásárlóközpontot eltarthatna. A válság hatására romlottak a banki finanszírozási lehetőségei is.

 

„Az említett gondok arra vezettek minket, hogy újragondoljuk, átstrukturáljuk a projektet – közölte Vígh Gábor, hozzátéve: immár jóval kisebb, s nem is tisztán üzleti profilú létesítményben gondolkodnak, s az sem biztos már, hogy a neve Magellán Center marad. Különböző boltok persze így is lennének az épületben, ugyanígy azonban lakásokat, irodákat is kialakítanának, s arról sem mondtak le, hogy a (korábbi tervek szerint) a nagypostának is helyet biztosítsanak. (A Magyar Posta nemrégiben felújította a Kossuth utcai létesítményét, kérdés, hogy ezek után is érdekli-e még a váltás.)

 

Vígh Gábor szerint egy a járóbetegellátásnak, a védőnői szolgálatnak és még háziorvosi rendelőknek is helyet adó egészségügyi centrumnak is ideális tere lehetne az új épület, s ugyancsak a várossal való együttműködés gyümölcseként azon is érdemes elgondolkodni, hogy a régészek által feltárt Mithrász-szentélyt milyen formában lehetne a leglátványosabban bemutatni a turistáknak. Az üzletember úgy gondolja, hogy mindemellett azt is érdemes megvizsgálni, hogy a létesítmény felépítése és némely közterületi fejlesztések miként kapcsolódhatnának egymáshoz. Itt persze az is felmerül, hogy mondjuk sétálóutca válik-e a Kossuth utcából, s ha igen, akkor mikor. De ez csak az egyik dolog, amit a városnak kell eldöntenie – húzta alá Vígh Gábor.