Lakosságot adóztatják az önkormányzatok
Az idegenforgalmi adóból 2011-ben 6,7 milliárd forint folyt be, tavaly pedig 8 milliárd, s ez több mint 16 százalékos emelkedés, amit a turistaforgalom nem indokol. Emellett a lakosság 29 százalékos tehernövekedést szenvedett el a kommunális adózásban. Az ingatlanadó növekedése a legszámottevőbb.
rutálisan emelkedett az elmúlt években több önkormányzati adóból származó bevétel, a csökkenő iparűzési adót a jelek szerint a lakossági adóból pótolják a helyhatóságok – írta a Napi Gazdaság.
A lap szerdai számában ismertetett adatok szerint a teljes helyi adóbevétel 2010-2012-ben szerényen, öt százalékkal emelkedett. Továbbra is az iparűzési adóból származik a legtöbb bevétel, ez tavaly 446 milliárd forint volt, ami szinte megegyezik a 2010-es adattal, tízmilliárd forinttal elmarad ugyanakkor a 2011-es bevételtől. A kiesést próbálják kompenzálni az önkormányzatok.
Míg például az idegenforgalmi adóból 2011-ben 6,7 milliárd forint folyt be, addig tavaly nyolc, s ez több mint 16 százalékos emelkedés, miközben tavaly mindössze hat százalékkal nőtt a vendégek, s nyolccal a vendégéjszakák száma országos szinten a KSH adatai szerint.
A vállalkozásokra kivetett kommunális adó kivezetésével nem csökkent a teljes kommunális adóból származó bevétel, ami a lap szerint azt mutatja, hogy a kiesést a lakosságra terhelték. Míg 2010-ben alig több mint tízmilliárd forint volt az ebből származó bevétel, addig tavaly már 13 milliárd forint. A lakosság 29 százalékos tehernövekedést szenvedett el a kommunális adózásban.
Ennél is durvábban nőtt azonban az ingatlanok után fizetendő adó. Építményadóból és telekadóból összesen több mint 106 milliárd forint bevételt szereztek az önkormányzatok 2012-ben, ami a 2010-es bevételhez képest 36 százalékos emelkedés. Évente egyaránt 16,5-16,5 százalék volt a növekedés a bevételekben. Az építőipari adatok ismeretében ezt a drasztikus növekedést nem magyarázhatja az újabb és újabb adóalanyok, adózás alá tartozó ingatlanok megjelenése, csak a kemény adóemelés – állapítja meg a lap.

Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





