Lakásmaffia-jelenség

Aki szeretne alaposan elmélyedni a lakásmaffia jelleg? ügyekben és szeretne több információhoz jutni, csak hogy megvédje magát, ne váljon maga is áldozattá, jól teszi, ha elolvassa a most megjelent Lakásmaffia-jelenség cím? könyvet.

A legfelsőbb Bíróság múlt év novemberében jogegységi döntést hozott, ennek értelmében a jövőben az ingatlan eredeti tulajdonosát kell a lakásmaffia sértettjének tekinteni. A büntetőkollégium határozatában az is szerepel, ezentúl minden lakásmaffia ügyet csalásként kell megítélniük a bíróságnak. Sikkasztást csak ingóságra lehet elkövetni, ingatlanra nem. Aki szeretne jobban elmélyedni a lakásmaffia-jellegű ügyekben és szeretne több információhoz jutni, csakhogy megvédje magát, ne váljon maga is áldozattá, jól teszi, ha elolvassa a most megjelent Lakásmaffia-jelenség című könyvet.

? Dr. Sári Mónika rendőralezredes, az ORFK bűnügyi főosztályának munkatársa. Ön meghallgatta az iménti történetet, és végig hüledezett, pedig ön már sok mindent hallott.

? Valóban meglepett, én azt hittem, hogy mára már ez a fajta elkövetési mód kezd kikopni. Amikor én legelőször találkoztam ilyenfajta elkövetéssel, az olyan 2001 környékén volt, ott az volt a történet, hogy megkerestek egy-két hajléktalant, beöltöztették őket, lefényképezték őket, és velük együtt mentek el az ingatlanirodába, majd ügyvédet kerestek. Akkor az tűnt fel még az ingatlanközvetítőnek, hogy ez jóval magasabb értékű ez a telek, mint amennyiért vevőt kerestek rá. 2000-ben az ORFK utasítására készítettünk mi, a BRFK, mert akkor vagyonvédelmi osztályon dolgoztam egy felmérést, hogy Budapesten és Budapest kerületi kapitányságain hány ilyen eljárás van folyamatban, és akkor megdöbbentő számot kaptam, 250 rendbeli bűncselekmény miatt nyomozott akkor Budapest valamennyi kapitánysága, illetőleg maga a BRFK, és akkor hoztuk létre a Kaptárcsoportot. A Kaptárcsoport a Budapesten elkövetett lakásmaffia-jellegű bűncselekményekkel foglalkozott.

? Ez a fajta bűnözési mód, tehát az ingatlanok ily módon történő megszerzése csak Budapesten volt érzékelhető, vagy akkor már az ország többi városában, településén, ugyancsak bejelentettek ilyen típusú ügyeket?

? Igen, és érdekes volt, hogy nem az ország nyugati részében, ahol jóval magasabbak voltak az ingatlanárak, hanem inkább a keleti részében, a szegényebb rétegek között fordult elő, illetve ők estek inkább áldozatául ennek a fajta bűncselekménynek. Itt az ügyvédekre egy pillanatra kitérnék, ugyanis az ügyvéd nem okmányszakértő, nagyon sokszor ő is csalás áldozata lesz, hiszen nem tudhatja azt, hogy valóban az okmányokon szereplő adatok azok valóban a valódi tulajdonosnak az adatai. Ezt egy dologgal igen szépen meg lehetne előzni, mégpedig, hogyha kötelező lenne az ügyvédeknek az okiratok ellenőrzése. Valamennyi személyazonosítót, legyen az jogosítvány, legyen az útlevél, legyen az személyi igazolvány, lakcímkártya, igenis le lehessen ellenőrizni, még hozzá ott rögtön a szerződés kötése előtt, vagy a szerződés előkészítésekor az irodában. Én arra gondolok, hogy egy on-line rendszeren keresztül, a BM adatfeldolgozóhoz történő csatlakozással, ugyanúgy, ahogy most lehetőség van a földhivatalhoz csatlakozni az ügyvédeknek. Erre már 2001-ben tettünk mi javaslatot, még a Kaptárcsoport vezetése idején.

? Ön írt egy könyvet a lakásmaffia-jelenségről, ez néhány nappal ezelőtt jelent meg, és ennek a könyvnek a 16-ik oldalán azt említi, hogy egy a Nemzetközi Bűnüldözésről rendezett konferencián a külföldiek egész egyszerűen nem értették a magyar rendőröket, amikor arról beszéltek, hogy nálunk létezik ez a fajta ingatlanbűnözés, tehát el kellett magyarázni, hogy ez mit is jelent. Miért nem értették?

? Valószínűleg azért, mert teljesen más náluk a közigazgatás menete. Ha belegondolunk abba, hogy mi kell egy ingatlan adásvételhez, és végigmegyünk lépésről lépésre ezeken a pontokon, akkor rájövünk, hogy ma Magyarországon bármelyik pontnál lehet hamisítani, becsapni, csalni. Na most, hogy ez miért van, ez nyilvánvaló azért van, mert ilyen a törvényi szabályozás. A földhivatalba bárki, bármikor bemehet, kikérhet, eddig még regisztrációja sem volt, hogy ki kérte ki a tulajdoni lapot. Bárki bármit rájegyeztethet a tulajdoni lapra, és igazából erről vagy kap értesítést a tulajdonos vagy nem.

? A könyvének ugye az a címe, hogy a Lakásmaffia-jelenség, avagy Egy rendőrtisztviselő harca a közigazgatással és a bűnözőkkel. Na most az utolsó félmondatot, azt az ember teljességgel érti, egy rendőr kivel harcoljon, mint a bűnözőkkel, de azt már talán kevésbé lehet megérteni, hogy egy rendőrtisztviselőnek, miért kell harcolnia a közigazgatással?

? Komplexen kell ezt a jelenséget vizsgálni, és ebben nemcsak az van, hogy szaladunk a bűnöző után, mint a kiskutya a farka után, hanem megpróbáljuk megelőzni ezt a fajta elkövetési módot, ahhoz pedig mi kell? Az, hogy megnézzük, hogy miért olyanok a jogszabályok, amilyenek. Ami által el lehet ezt a bűncselekményt követni, mi az, amit ezen változtatni kell, de ha ezen változtatok, akkor ott van egy másik jogszabály, amivel harmonizálni kell, ez egy nagyon-nagyon bonyolult és összetett problematika, és látható volt az ugye, hogy 2002-ben felállították a parlamenti albizottságot, akik nagyon mélyen és nagyon szépen tisztességesen ezt a témakört körbejárták, megvizsgálták valóban mik azok a jogszabályok, amelyeken változtatni kell. Beadványokat készítettünk, bombáztuk a közgyűlést, az önkormányzatokat, a törvényhozást azzal, hogy milyen jogszabályok lennének azok, amit mi rendőri szemmel látunk, nap mint nap találkozunk vele, amin változtatni kellene. De ezek a javaslatok nem igazán valósultak meg. Úgy tűnik egyébként, hogy mostanra, 2006-ra azért helyreáll a rend. Tehát, hogyha minden jogszabály, amit ezzel kapcsolatosan módosítani és változtatni lehetett, az erre az évre elfogadásra kerül, bevezetésre kerül, és ily módon sokkal nehezebb lesz elkövetni a bűncselekményeket. Az emberi tényezőket nem lehet kizárni, tehát mindig lesz korrupt hivatalnok, mindig lesz korrupt ügyvéd, közjegyző, mint ahogy sajnos a rendőrök között is vannak ilyenek, az a cél, hogy ezeket a saját szakma maga közül kitúrja, kitaszítsa, és akkor talán azt a vonalat is egy picikét vissza lehet szorítani.

? Sajnos az áldozatok helyzetén már nem nagyon lehet javítani, nagyon sokan tönkrementek, volt aki az öngyilkosságba menekült, tehát ezeket a szörnyű történeteket, nem lehet nem megtörténtekké tenni, és ön a könyvében azt írja, most megpróbálom szó szerint önt idézni “Az ingatlanbűnözés aljasabb bármily tettnél, amit ember ember ellen elkövethet. Vetekszik az emberöléssel, de talán még annál is rosszabb.”

? Találkoztunk olyan esetekkel, amit ön is mondott, hogy valakit bezárnak egy fáskamrába, és minden nap szögekkel kivert deszkákkal ütlegelik, elzárják, fenyegetik. Volt olyan, akit élve ástak el, ha még emlékeznek talán a hallgatók arra a heresznyei asszonyra, akit a házáért élve ástak el, vagy arra az idős emberre, akit úgy megvertek, talán azt hiszem, hogy a combcsontja vagy valami csípőcsontja tört el, ami miatt nem tudott mozdulni, nem segítettek rajta, és ebbe halt bele. Tehát azért itt voltak olyan borzasztó esetek, ami az embert arra készteti, hogy leírjon egy ilyen mondatot, és hogyha belegondolunk abba, ugye mindenki azt mondja, hogy hát ez is csak egyfajta bűnelkövetés, csak itt az elkövetés tárgya az ingatlan. Igen, de mi az ingatlan? Minden. Odamegyünk haza, ott melegszünk, az véd az esőtől, hótól. Az emberöléshez való hasonlítás pedig, lehet, hogy egy kicsit erősnek tűnik, de tekintettel arra, hogy emberek menekültek az öngyilkosságba, váltak földönfutóvá, és nyomorult szerencsétlen emberekké, én úgy gondolom, hogy akkor érthető talán ebből a megközelítésből ez a minősítés, illetőleg ez a mondat. Nagyon-nagyon sok bírósági per van folyamatban jelenleg is, illetőleg zárultak le perek, és bizony kerültek rács mögé elkövetők is, akik csak szerepet játszottak, olyanok is, akik szervezők voltak, ügyvédek is, tehát azért jócskán elmondhatjuk, hogy azért 2001 óta igen nagy számban visszaszorult ez a bűncselekmény. Tehát, hogyha csak annyit mondok, hogy 2001-ben csak Budapesten volt 250 rendbeli elkövetés, tavaly viszont összességében volt 63 országosan, ami új bűncselekmény volt, akkor ez azt jelenti, hogy jelöl valamit.