Lakás helyet pláza épül a Szekszárdon
A megyei önkormányzat 2006-ban nettó 375 millió forintért értékesített 2,2 hektárt a volt honvédségi ingatlanból. Az üzletközpontnak helyet adó telek a szekszárdi belvárosban található. A megyeszékhely önkormányzata eredetileg a lakóövezet bővítését támogatta, de a jelenlegi gazdasági környezet nem kedvez a lakásépítéseknek, így szabad utat engedtek a kereskedelmi hasznosításnak.
Üzletközpont épül az egykori szekszárdi honvédségi laktanya területén, az önkormányzat városfejlesztési megállapodást kötött a beruházóval.
A 8500 négyzetméteres üzletközpont a tervek szerint 2014 nyarára készül el – közölte Márton András, a Magnum Hungária Argon Kft. projektmenedzsere.
A jogerős építési engedéllyel rendelkező beruházás összegéről annyit mondott, hogy az több milliárd forintos nagyságrendű.
A Tolna Megyei Önkormányzat 2006-ban nettó 375 millió forintért értékesített 2,2 hektárt a volt honvédségi ingatlanból. A projektmenedzser közlése szerint az a belvárosi telek, ahol felépül az üzletközpont, a beruházó kft. tulajdona.
Horváth István (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere elmondta: a városfejlesztési megállapodásban rögzített 20 millió forintos támogatást az önkormányzat pályázati önerőként a város “közlekedési komfortjának” fejlesztésére kívánja fordítani.
A pályázatok révén összesen mintegy 180 millió forint értékben közlekedési csomópontot, buszmegállót, közlekedési információs rendszert építenek ki, és térfigyelő kamerákat helyeznek el Szekszárdon – tette hozzá.
Az évtizedek óta nem hasznosított területről elmondta: a megyeszékhely önkormányzata eredetileg a lakóövezet bővítését támogatta, de a jelenlegi gazdasági környezet nem kedvez a lakásépítéseknek, így szabad utat engedtek a kereskedelmi hasznosításnak.

Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





