Közpark lesz a gazdasági tárca irodaházának helyén
Lebontják a gazdasági tárca II. kerületi, Margit körúti irodaházát, és a helyén közparkot alakítanak ki. Az erről szóló kormánydöntést a Magyar Közlöny legfrissebb számában hozták nyilvánosságra.
A kormányhatározat arra is felkéri a nemzeti fejlesztési és a nemzetgazdasági minisztert, hogy vizsgálja meg egy többszintes mélygarázs építésének lehetőségeit a területen, és azt, hogy az megvalósítható-e uniós finanszírozásban.
A műemléki védelem alatt nem álló épületek bontásával és a közpark létrehozásával összefüggő hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűekké nyilvánítják.
Korábban a II. kerületi önkormányzat hivatalos lapjának, a Budai Polgárnak Varga Mihály – akkor még tárca nélküli, ma nemzetgazdasági – miniszterazt mondta, hogy több érv is szól a lebontás mellett: az épület állapota, továbbá az, hogy elzárja azt a budai szélcsatornát, amely északnyugatról hozna friss levegőt a körútra és a Víziváros egy részébe.
Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere a lapnak úgy nyilatkozott: környezetvédelmi és egészségügyi szempontból is szükséges az épület lebontása, a lépéssel élhetőbbé válik a környék.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat

Felpörögtek az események: újabb 300 lakás épül Angyalföldön
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog
Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





