Jelentősen csökkenthető a devizahitel összege

Jelentősen csökkenthető a devizahitel összege az árfolyamgát és a lakástakarék együttes igénybevételével, így azoknak is érdemes élni az árfolyamrögzítés lehetőségével, akik pillanatnyilag nem küzdenek törlesztési nehézségekkel – derül ki az OTP Lakástakarék számításaiból. Egy átlagos hitelnél négy év alatt félmillió forinttal is beljebb lehet az ember, ha a rögzítéssel megspórolt összeget lakástakarékba gyűjti előtörlesztés céljából.

Könnyen megduplázhatják az árfolyamgátból származó spórolást a devizahitelesek: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) statisztikái szerint átlagosan félmillió forintnyi kamatköltségtől mentesülhetnek a konstrukciónak köszönhetően, az OTP Lakástakarék számításai szerint pedig további átlagosan félmillió forintot takaríthatnak meg azzal, ha lakástakarékban fialtatják az árfolyamrögzítés által felszabaduló összeget. Az OTP Lakástakarék a számításában egy jellemzőnek mondható hétmillió forintos hitelnél vizsgálta meg, milyen megtakarítás érhető el, ha az árfolyamrögzítés által felszabaduló összeget lakástakarékban gyűjti az ügyfél, és nem a megélhetésre költi.

 

A számítás szerint az árfolyamgáttal közel 40 ezer forinttal csökken havonta a törlesztő részlet, ebből az összegből pedig két lakástakarék szerződést is tud kötni a család.  A két lakástakarék várható megtakarítása a négyéves szerződéses időszak alatt közel 2,5 millió forint, míg a csökkent törlesztőből származó összeg egyszerű félrerakása esetén kevesebb mint kétmillió forintot lehetne félretenni. Azaz félmillió forint plusz megtakarítást eredményezhet az árfolyamgát alatt a lakástakarék igénybevétele. „Nagyon kedvező kiegészítője lehet az árfolyamgátnak a lakástakarék, hiszen arra ad lehetőséget a devizaadósoknak, hogy újabb állami támogatás igénybevételével csökkentsék az adósságukat” – mondja Köntös Péter, az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese. A lakástakarékba történő befizetések után ugyanis 30 százalékos állami támogatás jár, amelynek összege akár évi 72 ezer forint is lehet.

 

A lakástakarék használatával ráadásul attól sem kell tartani, hogy az árfolyamrögzítés időszakának lejárta után jelentősen megnőne a törlesztő részlet. A számítás szerint ugyanis a 2,5 millió forintos megtakarításból bőven ki lehet egyenlíteni az évek során összejött 830 ezer forintnyi gyűjtőszámla hitelt, ráadásul a fennmaradó 1,65 millió forintot a devizahitel előtörlesztésére is fel lehet használni. A számítás szerint így a periódus végére körülbelül 3 millió forintra csökkenthető a tartozás. „Látható tehát, hogy a devizahitel összege is jelentősen csökkenthető az árfolyamgát és a lakástakarék együttes igénybevételével, így meglátásunk szerint azoknak is érdemes élni az árfolyamrögzítés lehetőségével, akik pillanatnyilag nem küzdenek törlesztési nehézségekkel” – zárja Köntös Péter, az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese.