Ki az igazán jó kereskedő? Aki a kákán is csomót keres
Persze elképzelhető, hogy valaki ezen szószerkezet kapcsán inkább a klasszikus szólásra asszociál, amely nem lenne meglepő, hiszen a befektetők és a média ismét talált kivetnivalót a tegnapi amerikai gyorsjelentésekben – fogalmaz a Cashline.
Az IBM esetében a vártnál kicsivel alacsonyabb árbevételi mutató (23,7 vs. 24,2 milliárd dollár) verte ki a biztosítékot, hiába szárnyalta túl a kék óriás nettó eredménye a konszenzust (2,61 vs. 2,58 dolláros EPS). Ráadásul a cég még meg is emelte az idei évre vonatkozó profitvárakozását, a 11,20 dollárról 11,25 dollárra emelt vízió azonban így csak kullogott a piaci konszenzusban szereplő 11.27 dolláros értékhez képest (ez utóbbi értékek is az egy részvényre vetített nettó eredményt, az EPS-t jelentik).
Mindezeket figyelembe véve a pesszimizmus lengte át a kereskedést, így több mint 4 százalékkal esett a részvényárfolyam az elektronikus kereskedésben. A Texas Instruments árbevételi mutatója sem kápráztatta el a piaci szereplőket, a 3,5 milliárd dolláros érték hajszálnyival ugyan, de elmaradt a 3,52 milliárd dolláros konszenzustól.
Ezt még azt sem tudta kompenzálni, hogy a folyó negyedévre jóval a várakozások feletti értékesítési mutatót (3,55-3,85 milliárd dolláros sáv a konszenzus 3,59 milliárdjához képest) és nettó eredményt prognosztizált a cég (0,64-0,74 dolláros EPS a konszenzus 0.64 dollárjához képest). A TI papírjai végül 5 százalékkal értékelődtek le a zárás utáni kereskedésben.

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Megfordult a kelet–nyugat rangsor: egy év alatt 30 százalékkal drágult a panel Nyugat-Magyarországon
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





