Július végén kezdődik a szegedi Reök-palota felújítása
úlius végén
kezdődik a Reök-palota, Szeged legszebb szecessziós épületének
felújítása, amelyben a rekonstrukciót követően képzőművészeti
kiállításokat rendeznek.
A háromezer négyzetméteres alapterületű épület felújításnak
összköltsége 350 millió forint, melyhez 320 milliós kormányzati
támogatást nyert el az önkormányzat – mondta a politikus.
Jelenleg a beruházásra kiírt közbeszerzési pályázat értékelése
folyik, a tervek szerint a hónap végén a nyertes kivitelező már meg
is kezdheti a munkát. A rekonstrukciónak 2007 novemberére kell
elkészülnie, ám szerencsés esetben már jövő nyáron is megnyílhat az
első kiállítás az épületben – közölte az alpolgármester.
Kozma József elmondta, hogy az 1907-ben elkészült palota első és
második emeletén kiállítótereket alakítanak ki, melyek alapterülete
nagyobb lesz, mint a néhány éve bezárt képtáré, így olyan országos
eseményeket is megrendezhetnek itt, mint a nyári tárlat vagy a
táblakép-festészeti biennálé.
Hozzátette: az épület egyik sarokszobája korhű szecessziós
berendezést kap, az alagsorban pedig a 21. századi színvonalnak
megfelelő kiszolgáló helyiségek – raktárak és restaurátor műhelyek –
lesznek.
A műemlék épületet a fiatalon elhunyt, kiváló építész, Magyar
Ede tervezte, amelyre Reök Iván vízépítő mérnöktől – Munkácsy Mihály
unokaöccsétől – kapott megbízást. A gazdagon díszített, egyedi
megformálású palotát Antoni Gaudi épületeihez hasonlítják méltatói.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





