Fővárosi támogatás társasházi felújításokhoz
Valamivel több
mint egymilliárd forintnyi épület-felújítási támogatást biztosított
a fővárosi önkormányzat lakásügyi és a várostervezési bizottsága
szerdai együttes rendkívüli ülésén.
Geberle Erzsébet (SZDSZ), a lakásügyi bizottság elnöke az
MTI-nek elmondta, hogy a társasházak felújítását 825 millió
forinttal, a kerületi városrehabilitációs pályázatokat pedig 194
millió forinttal támogatták. Hozzátette, hogy a társasház-támogatási
rendszer keretében a fővárostól kapott pénz mellé a kerületeknek és
a társasházaknak is hozzá kell tenniük a saját részüket.
A társasházi pályázatra 17 kerületből 2.194 kérelem érkezett. A
Városháza apparátusa 168 pályázat érvénytelenné nyilvánítását,
illetve 1.274 pályázat támogatását javasolta. Ennek bizottsági
elfogadásával 752 pályázat maradt támogatás nélkül.
A városrehabilitációs keretre a 23 kerület közül hat
jelentkezett, összesen 13 pályázattal. A X. kerület “nagyon hiányos”
pályázatának elutasítását indítványozta a hivatal. A kerületek
egyébként csak akkor pályázhattak a városrehabilitációs támogatásra,
ha befizetik az önkormányzati ingatlanok eladási árának egy részét a
fővárosi keretbe.
Győri Péter, a lakásügyi bizottság SZDSZ-es szakértője, aki
korábban több cikluson át a testület elnöke volt, az MTI-nek
elmondta, hogy a tavalyihoz képest egymilliárd forinttal kisebb
összeget biztosított a fővárosi önkormányzat a kerületek
városrehabilitációs pályázataihoz, a társasházak kerete viszont
gyakorlatilag az előző évihez hasonló.
A szakértő hozzátette, hogy a társasházak részére 25 vagy 40
százalékos fővárosi támogatást szavaztak meg a felújítási
összegekhez.
A társasházak főként homlokzat, lépcsőház, gáz- és
villanyvezeték, valamint kéményfelújításhoz kérték a pénzt.

Nyári akció, euróban is elérhető lakások egy teljesen új városnegyedben – most különösen jó időzítés lehet a Láng Negyedben vásárolni
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged

Idén a második leggyengébb hónapot hozta az augusztus a lakáspiacon
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





