Ingyenes lesz-e az M3-as bevezető szakasza?
Kampánytéma lett az M3-as autópálya bevezető szakaszának ingyenessé tétele. Ezt tizenkét kistérségi önkormányzat kéri Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztertől. Az ügy azonban azért is fontos, mert az uniós elnökség legtöbb ülését jövőre Gödöllőn tartják meg.
Az M3-as autópálya Gödöllő és Budapest közötti, bevezető szakaszának ingyenessé tételét kezdeményezte Gödöllő és a kistérség 11 önkormányzata. A veresegyházi Fidesz elnöke, Szabóné Tolnai Ildikó azonban azt állítja, hogy Veresegyház polgármestere, Pásztor Béla érthetetlen módon ellenzi az agglomerációba kiköltöző, de munkába és iskolába zömmel Budapestre járó, több ezer ember számára fontos kedvezményt.
Az ügy gyorsan kampánytéma lett, de már csak azért is fontos, mert az uniós elnökség legtöbb ülését jövőre Gödöllőn tartják meg.
Veresegyház támogatja az M3-as autópálya bevezető szakaszának ingyenessé tételét – szögezte le az InfoRádiónak a település polgármestere, Pásztor Béla, aki szerint ezt eddig azért nem tudta elmondani, mert nem keresték meg az ötlettel.
A polgármesterek egyébként az M5-ös példájára, illetve egy olyan korábbi kormányhatározatra hivatkoztak, amely szerint az M3-as autópálya M31-es és M0-s közötti szakaszát díjmentesen használhatják majd az autósok.
A levelet Gémesi György gödöllői polgármester, a kistérség elnöke, valamint Pécel Szada, Isaszeg, Csömör, Dány, Kerepes, Kistarcsa, Nagytarcsa, Valkó, Vácszentlászló és Zsámbok önkormányzatának vezetője írta alá.


Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Így adhatod el gyorsabban a lakásodat: 7 egyszerű trükk, amivel kitűnhetsz a mezőnyből

Elkészült a törvényjavaslat: visszakerülhet Budapesthez több ikonikus közterület

Nagy változás jöhet az építkezéseknél: az Otthon Startos beruházásoknál is belenyúl a kormány a szabályokba

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





