Hová mehetnek legális forinthitelért a végtörlesztők? Nem a bankokhoz…
A bankokkal ellentétben a takarékbankok szövetsége szívesen ad forinthitelt azoknak, akik ilyen forrásból végtörlesztenék devizahitelüket. Náluk 10-11 százalék közötti hiteldíjjal juthatnak forinthitelhez a végtörlesztésben gondolkodó ügyfelek.
Közel 600 milliárd forintos szabad forintforrás, az előírt 8 százaléknál több mint kétszeresére rúgó átlagos tőkemegfelelés és az összes magyarországi bankfiók 40 százalékát kitevő kirendeltség-hálózat támogatja a takarékok idei lakossági forinthitelezés -bővítési terveit az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség szerint. A szektor szektor a végtörlesztés kapcsán visszanyerhet valamennyit a devizahitelezés felfutásakor elvesztett piaci pozícióból – hangsúlyozzák közleményükben. A végtörlesztés nemcsak üzleti lehetőséget jelent a takarékszövetkezeti szektornak álláspontjuk szerint, mivel egyes takarékoknál ugyanis veszteséget okozhat a meglévő lakossági deviza-lakáshitelek végtörlesztése. A probléma azonban a bankszektor átlagához mérten nem jelentős, ugyanis a mintegy 6000 milliárd forint értékű devizajelzálog-hitelállománynak csak mintegy 1,4 százaléka van a tagszervezeteiknél.
Az év végéig lehetséges végtörlesztés forintfinanszírozása nem okozhat tőkeproblémát a szektorban, a hitelképes, jó adóst egy takaréknak sem kell elutasítania azért, mert tőkehelyzete megakadályozza a hitelezésben – hangsúlyozzák. A takarékok likviditása is megfelelő, 100 forint betétre mintegy 50-60 forintnyi hitel jut, ami alacsonyabb a bankszektor átlagánál. Erre alapozva a szövetkezeti hitelintézetek december végéig 10-11 százalékos hiteldíjjal versenyképes feltételű forinthitelt kínálnak a devizahitelüktől szabadulni igyekvő ügyfeleknek. A hitel árazása átlátható, a kamat ugyanis az irányadó bankközi kamatlábhoz, a hat hónapos BUBOR-hoz kötött, s ahhoz igazodva félévente változik. Az integráció központi bankjának számító Takarékbank által kifejlesztett hitelt nem kínálják teljesen egyforma feltételekkel a takarékok, miután az integrációhoz tartozó 108 hitelintézetnek van mozgástere az üzleti döntéseknél.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Starttal megvehető lakások: belvárosi befektetés, családi méret és full felújított otthon egy helyen

Fordulat a magyar ingatlanpiacon: megmozdult a befektetői pénz, ilyen változásokra vártak évek óta

Újabb csapás jöhet az Airbnb-re Budapesten: a belvárosban már a teljes szigorítás előszobájában járnak

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





