Hivatalosan is átadták a Debreceni Sportuszodát

Az ötszörös
olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina szalagátvágásával szombaton
hivatalosan is átadták a rekordidő alatt megépült Debreceni
Sportuszodát.

A háromnapos sportünnepély középső napjának nyitányaként
tartották meg a hivatalos átadást, amelynek keretében Gyárfás Tamás,
a Magyar Úszó Szövetség elnöke, majd Kósa Lajos, Debrecen
polgármestere mondott beszédet.

Gyárfás kiemelte, hogy tavaly, a munkálatok kezdetekor, amikor
még csak egy gödör állt a mostani létesítmény helyén, sokan nem
gondolták, hamarosan egy világszínvonalú komplexum emelkedik ki a
földből. Kósa szerint a debreceni embereknek régi vágya vált valóra
a Debreceni Sportuszoda felépülésével, ráadásul nem is egy, hanem
több medence alkotja a csodaszép létesítményt, amelyben az úszók,
vízilabdázók, műúszók, búvárúszók, szinkronúszók éppúgy megtalálják
számításukat, mint a gyermekek, vagy azok, akik a termálvízért
érkeznek a cívisvárosba.

A polgármester arra is büszke, hogy az uszoda-együttes teljes
egészében a debreceni polgárok pénzéből épült, sem állami, sem uniós
forrás nem állt a rendelkezésükre. Az építkezés tavaly november
25-én kezdődött, a költségek pedig 3,4 milliárd forintra rúgtak.

Az ünnepélyes átadási ceremónián Kósa Lajos az úszósport
történetének legendás alakját, Egerszegi Krisztinát kérte fel a
szalagátvágásra. A több száz fős publikum óriási ovációval
köszöntötte a népszerű sportolónőt.

Az ünnepélyes program további részében már a sportolók kerültek
előtérbe, a Hajdú-Bihar megyében működő vízisport-egyesületek
versenyzői csaptak össze váltóversenyek keretében. Mellettük számos
jelenlegi úszócsillag is vízbe ugrott, így többek között Cseh
Lászlót és Gyurta Dánielt is láthatták a sportrajongók, valamint
Kovács Ágnes is megtisztelte jelenlétével a gálát.

A szombati program a férfi vízilabda Szentkirályi
Ásványvíz-Magyar Kupa elődöntőivel folytatódik, 17:30 órától
Szolnoki Főiskola VSC Domino BHSE, míg 19.00 órától
Brendon-Fenstherm-ZF-Eger TEVA-Vasas Plaket összecsapásokat
tekinthetnek meg a nézők.