Évszázados házból passzív ház lett

Bécs belvárosában egy majdnem másfél évszázada épült ház tetőterét építette be úgy Günther Nussbaum független építésügyi igazságügyi szakértő, hogy a német Passzívház Intézettől megkapta a hivatalos minősítést. Csütörtökön több mint két tucat magyar építész, illetve lakásépítési szakember látogatta meg a lakást.

Az építtető az osztrák ATV-ben olyan műsort készít, amelyben a tervezési és a kivitelezési hibákat mutatja be, majd javaslatot tesz azok kijavítására. A tetőtérben csak azért alakította ki a saját lakását, hogy bizonyítsa: nemcsak új házak lehetnek passzívak, hanem a régiek tetőtereiben is lehetnek ilyen lakások.

 

A passzív ház lényege az, hogy évente fűtésre nem használ fel négyzetméterenként 15 kilowattnál több energiát. Ez a gyakorlatban 1,5 köbméter földgázt jelent.

 

Az építtető felszereltetett a tetőre 30 négyzetméter – 5 kilowatt teljesítményű – napkollektort, amelyhez egy 500 literes, úgynevezett puffer tartályt kapcsolt. Abban paraffinos folyadék veszi át a napkollektorok által termelt hőt, így annyit tud tárolni belőle, hogy egy fényes nap után 5 napig elég a lakásban a meleg víz.

 

A minimális hiányzó hőt egy kisméretű pellet-kazánnal termeli, amelyet elég hetente egyszer feltölteni. A határoló falakat, illetve a ferde felületeket lágy farosttal szigetelték, leszámítva ahol – a tűzvédelem miatt – kőzetgyapotot kellett használni. A bádog, illetve cserép fedés alatt közel 50 centiméter vastag a hőszigetelés.

 

A magyar szakemberek környezetbarát építőanyagokról hallgattak előadást. A lágy farost hőszigetelő anyagot Kánai Gábor, a Hofatex csoport fagyapot divíziójának vezetője mutatta be. A farostokat növényi keményítővel rögzítik így a teljes – táblásított – hőszigetelő természetes anyagból készül. A csoport Magyarországhoz legközelebbi gyára Zólyom mellett található, Szlovákiában.

 

Harald Weihtrager épületbiológus a saját – Emoton nevű – cége által gyártott anyagokat mutatta be. Az Emocell nevű táblák agyagból és papírból készülnek. Ha belülről ezekkel burkolják az épületeket, akkor azok magukba szívják a szennyező anyagokat. Példaként említette, hogy az esti cigarettafüst reggelre eltűnik a lakásból. Jövőre Pápa-Tapolcafőn épít az Emoton egy ilyen gyárat – tette hozzá a tulajdonos.

 

A másik anyag az Emotherm, amelyet régi épületek, belső oldali hőszigeteléséhez használnak. A pára elszívására itt is agyagot használnak.