Nyár végére készülhet el az Audi logisztikai parkja
Nyár végén avathatják fel az Audi új győri gyárához kapcsolódó logisztikai parkot – közölte a létesítményt építő és bérbeadó cég tulajdonos–ügyvezetője.
Tallosi Károly elmondta: december végére véglegesítették a 9-10 milliárd forint értékű logisztikai park terveit a bérlővel, nem sokkal később elindultak a nem engedélyköteles földmunkák, most pedig már az épületeken dolgozik a 60-80 munkás, zömük győri és környékbeli alvállalkozók alkalmazottja. A munkák előrehaladtával ez a létszám 600 fő közelébe emelkedik.
A tulajdonos–ügyvezető közlése szerint a végső változatban a csarnokok, tárolók és előtetők összterülete 74 ezer négyzetéter. Utalt arra, nem először építenek logisztikai parkot úgy, hogy bérlőnek adják ki a létesítményt, példaként az amerikai Dana, a német Audi-beszállító Rudolph Logistik Gruppe új győri telephelyét említette.
Tallosi Károly elhárította az MTI azon kérdését, milyen távra veszi bérbe a létesítményt az Audi, erről egy tavaly szeptemberi interjúban is csak annyit árult el, „a beruházás értékének megfelelően hosszú távú” bérleti szerződést kötöttek, „mai, standard piaci áron”, az összeg és az időtartam azonban üzleti titok.
Az A-K Kft. 13 éves, csarnoképítésre és -bérbeadásra szakosodott magyar tulajdonú vállalkozás. A járműgyár egyik elvárása volt, hogy a logisztikai park a győri gyárból fél óra alatt elérhető legyen. Az Audi győri üzemének teljes vertikumú gyárrá fejlesztéséhez mintegy 900 millió eurós beruházással kezdett neki tavaly nyáron a társaság. A logisztikai park – amelyben beszállítói telephelyek is létesülnek – helyszínére korábban három aspiráns, Győr mellett Gönyű és Pozsony került szóba. Az Audi június végén jelentette be, hogy Győrben valósul meg a beruházás, a döntést gazdaságossági szempontokkal indokolták.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat

Bírósági ítélet nélkül is utcára kerülhetnek magyar bérlők – 30 településen bukott ki a súlyos jogsértés

Komoly változásokat sürgetnek a magyar ingatlanpiacon: 10 pontos javaslatcsomagot kapott a kormány

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





