Új magyar boltokat nyit a Rossmann
Tavalyi 43,6 milliárd forintos forgalmával a Rossmann Magyarország Kereskedelmi Kft. 4,1 százalékkal növelte árbevételét az előző évhez képest – közölte Flórián László, a társaság operatív ügyvezető igazgatója csütörtökön, a cég új budapesti üzletének megnyitóján.
Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint 2011-ben 0,4 százalékkal nőtt az árbevétel a megelőző évhez képest. Az adózás előtti, illetve az adózott eredménnyel kapcsolatban Flórián László annyit közölt: négy év negatív eredménye után tavaly ismét nyereséges volt a vállalat. A huszadik éve a magyar piacon lévő társaságnak jelenleg 181 üzlete van, és több mint 1100 embert foglalkoztat Magyarországon.
Korábban 189 drogériája volt a cégnek, de 2010-ben az üzlethálózatot racionalizálva többet bezártak, illetve átköltöztettek – mondta el Flórián László, hozzátéve, tavaly hat új boltot nyitottak és kettőt zártak be.
Idén a Rossmann további növekedésre számít a drogériapiac stagnálásával szemben – ismertette az ügyvezető igazgató. A hálózat vidéken elsősorban minőségi fejlesztéseket, Budapesten új üzletek nyitását is tervezi. Ebben az évben 8-10 átépítésre és három új bolt nyitására lehet számítani.
A hat európai országban jelen lévő Rossmann konszern tavalyi forgalma 5,95 milliárd euró volt, ami 16,1 százalékos növekedés 2011-hez képest.

Modern városi otthonok, ahol a kényelem és a környezet is számít
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni

Évekig állt a gigaberuházás, most jöhet a fordulat: Vitézy Dávid bejelentette a Diákváros újraindítását

Teljes városnegyed alakulhat át Szegeden: közösségi kertek, új zöldterületek és korszerűbb közvilágítás jöhet

Szeretnéd gyorsan és jó áron eladni az ingatlanodat? Ezzel a 3 lépéssel növelheted az esélyeidet!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





