Európában temetik az autóipart, nálunk javult a helyzet
Júliusban ismét nagymértékben, 16,9 százalékkal esett a személyautó értékesítés Európában, így csupán 1,189 millió kocsi került az utakra, ám Kelet-Európában közel 13 százalékos volt a piacbővülés – írta a az autógyártók szövetségére hivatkozva a La Tribune.
A múlt hónapban leginkább Németországban, Olaszországban és Spanyolországban szűkült a piac, mégpedig 28,6, 25,4 és 23 százalékkal. Nagy Britanniában 10, Franciaországban 9,3, Svájcban pedig 6 százalékkal vettek kevesebb autót. Az Association des constructeurs adatai szerint a héthavi 9,540 millió darabos értékesítés viszont csupán 1,4 százalékkal marad el a tavalyi első héthavi összegtől.
Magyarországon 4393 személykocsi kapott rendszámot júliusban, 18 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor – emelte ki lapunknak Horváth Györgyi, az autóipari piackutató és elemzőcég, a JATO magyarországi kereskedelmi vezetője. Ez azonban nagy flották értékesítésítésének köszönhető: a magánvásárlók továbbra is csak igen kis számban cserélik autóikat. Nem is csoda, hogy az idén forgalomba helyezett 26 074 gépkocsi 40 százalékkal kevesebb, mint amennyit tavaly július végéig regisztráltak.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hangsúlyozza is, hogy még nem beszélhetünk a piac felíveléséről. A személyautók piacán a céges vásárlások, illetve flottaeladások dominálnak. Ez a tendencia várhatóan mindaddig megmarad, amíg vissza nem tér az ügyfelek hitelfelvételi kedve és egyre inkább hajlandóak lesznek hosszú távú kötelezettségeket vállalni.
A fentiek alapján ugyanakkor az MGE szerint az államnak “ösztönöznie” kellene a gépjármű kereskedelmi ágazat talpra állását. A közel 50 000 embernek munkát adó több mint 700 kereskedés valamint az importőr vállalatok tavalyi adóbefizetése megközelítette a 80 milliárd forintot, a regisztrációs adó összegén felül is.

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezeket a családi házakat még meg lehet venni Otthon Starttal: balatoni otthontól a panorámás hegyvidéki házig mutatunk példákat

Váratlanul lezárták Budapest egyik legismertebb kilátóját: komolyabb lehet a baj, mint elsőre hitték

Budapesti lakásárból új családi ház: sokan nem számolnak a lehetőséggel

Új trend hódít Amerikában: a gazdag szülők már házat vesznek a gyerekeknek, de komoly feltételeket szabnak
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





