Eltüntetnék a tettyei irodaházat

A Tettye közepén, a Majorossy utcában álló hatalmas fekete toronyház, szocreál dizájn bizony meglehetősen bosszantja a környék lakóit.

 Ám most született egy fantasztikus gondolat: David Copperfield illuzionista trükkjeinek mintájára csomagolnák be ezt a házat panorámafotókba, és tüntetnék el, mintha ott sem lenne. Az alapötlet igen egyszerű, az épület négy oldaláról hatalmas totálképeket, digitális fotólenyomatokat készítenek a mögötte lévő területről, majd ezeket a képeket felragasztják a ház emeleti szintjein az átellenes homlokzatra.

Így bármely irányból azt lehet majd látni, amit épület nélkül mutatna a városrész. Egyben az új gigafelületre (Nagy Kiáltó tér) is felhívnák a figyelmet, ami további művészeti projektek megvalósításának lehetne a terepe. A Nagy Kiáltó Tér projekt kitalálója Arató Ferenc, a PTE oktatója, a Tettye lakója, a képeket pedig Kalmár Lajos fotóművész készítené.

Az elképzelést benyújtották a Pécs2010 EKF civil programjára, de a 4-6 millió forintra becsült költsége miatt nem sikerült itt támogatást szerezni. A térségben mindenesetre óriási a közérdeklődés a különleges megoldás iránt, a kitaláló Facebook-oldalán mintegy aláírásgyűjtési akció indult, másfélszáz tettyei lakos jelezte már, hogy a program mellé áll.

Az irodaház egyik fő tulajdonosának, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarának a titkára, dr. Síkfői Tamás lapunknak elmondta, neki is kifejezetten tetszik az ötlet, ám sajnálatos, hogy őket, mint a ház gazdáit, fenntartóit nem keresték meg időben. Ugyanis az épület teljes energetikai felújításra szorul, komplett külső hőszigeteléssel, melynek kivitelezésére, a költségekre részletes leírás készült, ennek részeként pedig megtervezték az átalakítások külső díszítőrendszerét is. Ezt a 110 millió forintos költségvetésű pályázatot hivatalosan már befogadták, és szeptember 30. után döntenek a további sorsáról.
 


Elkésett ötlet, de van még remény a megvalósulásra

Bár elkésettnek tűnik a tettyei irodaház tájfotókba öltöztetésének ötlete, mégsem teljesen lefutott az ügy. Lapunk közreműködésével ugyanis sikerült a két érintett felet, Arató Ferencet és Síkfői Tamást összehozni, hogy átbeszéljék a lehetséges lépéseket.

Mint Sikfői Tamás kifejtette, előbb részletesen tájékozódik a panorámafotós technika paramétereiről, majd a pályázat műszaki bizottsága elé viszi az elképzelést. Ugyanis meg kell nézni, hogy beilleszthető-e utólag ez az ötlet a programba, mennyire időálló a megoldás, nem kíván-e például építészeti engedélyezési eljárást. Arra is figyelni kell, hogy a módosítást elfogadják-e a hivatalban, mert az öngól lenne, ha emiatt utasítanák el a már befogadott pályázatot.