Elkészült a fényeslitkei ipari parkhoz vezető vágányhálózat
Elkészült a fényeslitke-komorói intermodális ipari-logisztikai területig tartó normál-és széles nyomtávú vasúti infrastruktúra; a beruházás műszaki átadását szerdán tartották Komoró határában.
A felső-szabolcsi község vasútállomásától a 160 hektáros park határáig tartó 650 méter széles és 1300 méter normál vágányhálózat kiépítését a Swietelsky Vasúttechnika Kft. végezte el 887 millió forintos beruházási költséggel.
Homlok Zsolt, társaság ügyvezető igazgatója az MTI-nek az átadást követően elmondta: a részben normál, részben pedig széles nyomtávú vágányok kiépítése mellett négy normál kitérőt is kialakítottak. Megvalósult a vágányok melletti a térvilágítás, a felsővezetékek és a biztosítóberendezések kiépítése is.
A Záhony térségi komplex gazdaságfejlesztési program egyik elemeként megvalósuló beruházás során a fényeslitkei rendező pályaudvar normál nyomtávú mozdonykerülő vágányait teljesen felújították, és kiágazást építettek az iparterület határainál. A vágányok tengelyterhelése normálon nyomtávon 225 kN-ra, míg a szélesen 250kN-ra nőtt 40 kilométer per órás tervezési sebesség mellett.
A 32,5 milliárdos, 50 ezer lakost és 16 települést érintő gazdaságfejlesztési program részeként, 3,5 milliárd forintos hazai és uniós forrásból épülő fényeslitkei intermodális parkban jelenleg az alapinfrastruktúra kiépítése van folyamatban. Az első létesítmény, a 107 milliós költségből kibővített korszerű szennyvíztelep már elkészült, s a múlt héten adták át a munkaterületet a park és a 4-es főút kapcsolatát megteremtő útszakasz építőjének, a spanyol Sadesa-nak.
Ilenczfalvi-Szász Gábor, a projektmenedzseri feladatokat ellátó, száz százalékban állami tulajdonban lévő Regionális Fejlesztési Holding vezérigazgatója az MTI kérdésére elmondta: a többi fejlesztés is ütemesen halad az ipari parkban, így tartható lesz a beruházás 2010 őszére tervezett átadásának időpontja.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Így adhatod el gyorsabban a lakásodat: 7 egyszerű trükk, amivel kitűnhetsz a mezőnyből

Elkészült a törvényjavaslat: visszakerülhet Budapesthez több ikonikus közterület

Nagy változás jöhet az építkezéseknél: az Otthon Startos beruházásoknál is belenyúl a kormány a szabályokba

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





