Eladná a maradék családi ezüstöt a Főváros
Több milliárd forint értékű ingatlanportfóliót kínál értékesítésre a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. A teljes portfólió értékét a BFVK kb. 10 milliárd forintra becsüli, és 5 milliárdos bevételt vár az idei értékesítésekből – írja a Napi Gazdaság.
Az idén eladásra kínált portfólióban ismét benne lesz a III: kerületi Flórián Üzletközpont, melyet legutóbb egy Kozma utcai 1.5 hektáros telekkel csomagban sem sikerült értékesíteniük 1.74 milliárd forintért.
Az eladó ingatlanok listáján találunk még két budai iskolaépületet, a II. kerületi Jurányi utcai közgazdasági szakközépiskola (813 millió forint) és a Szépvölgyi úti műszaki szakközépiskola (459 millió forint) épületlét. Emellett a Napi információi szerint több Duna-parti és hajógyári-szigeti telket is eladnának idén.
Eladós sorba került két Balaton környéki kastély, a szőlősgyöröki és a kéthelyi is. A Bécsi út 343. szám alatt lévő volt téglagyár 16 hektáros ingatlanjának elvárt minimális vételárát először csökkentették 4 milliárd forint alá.
Gál Csaba, a BFVK Zrt. vezérigazgatója a napilapnak elmondta, hogy az első kiírások leghamarabb január végén várhatóak, míg a továbbiak ütemezése a piac alakulásától, a finanszírozási hajlandóságtól és a befektetők felkészülési lehetőségeitől függ.

Nyári akció, euróban is elérhető lakások egy teljesen új városnegyedben – most különösen jó időzítés lehet a Láng Negyedben vásárolni
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Otthon Start: 12 százalékkal kilőttek a lakásárak, aztán váratlanul lefékezett a piac

Indul a panelházak nagy átalakítása? Már több kerületben mérik, mennyit lehet spórolni a rezsin

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





