Csillaghullás: újra minősítik a magyar szállodákat
A jövő héten indul az új szállodaminősítés informatikai rendszerének tesztelése, emiatt a 2011 januári helyett csak jövő márciusban vezetik be az új csillagozást – olvasható a Világgazdaság pénteki számában.
A magyarországi szállodák csak akkor használhatják a csillagokat minőségi kategóriánként, ha minősíttették magukat a Magyar Szállodaszövetség szakértőivel, és csatlakoznak a Hotelstar Union rendszerhez.
A lapnak nyilatkozva Kopócsy Andrea, a szövetségben a védjegyrendszerért felelős szakember elmondta, hogy a az első szállodák próba jellegű minősítése október-novemberben kezdődhet.
A Világgazdaság emlékeztet arra, hogy a Hotelstar Union rendszer 270 feltételét hét nemzeti szállodaszövetség – a cseh, a holland, a magyar, a német, az osztrák, a svájci és a svéd – dolgozta ki. A rendszert Csehországban és Németországban már 2010 januárjában bevezették.
Az elvárások az új rendszerben jóval professzionálisabbak, mint a jelenlegi hazai gyakorlatban, a követelményeket ráadásul a fogyasztók megkérdezésével alakították ki.
A szakmabeliek szerint számos előnye van az egységes nemzetközi követelményrendszernek. Az új minősítéssel átláthatóbb lesz a vendégek számára a hazai, illetve a többi tagországbeli hotelek osztályba sorolása, a követelményeknek való megfelelési kényszer, az utólagos ellenőrzések pedig bizonyosan megemelik a szállodák színvonalát is – írja a lap.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





