Cashline: Ereszt a frank-lufi, nem lesz krach a piacon
220 volt – nagy a feszültség a devizapiacokon, a forint ugyanis új történelmi mélypontra került a svájci frankkal szemben (a hajnali órákban 223 felett is járt a kurzus) – kezdi elemzését a Cashline.
Az árfolyam alakulásában döntő szerepe van az euró/frank keresztárfolyam mozgásának, ahol szintén eddig még nem látott szintekre erősödött a svájci frank. A mögöttes sztori vélhetően a svájci gazdaságba vetett hit lehet, amely az elmúlt években rendre előtérbe került, amennyiben negatívba váltott a piaci hangulat.
Az alpesi ország elmúlt 1-2 évben közzétett makroadatai relatíve erősebbnek bizonyultak európai szomszédjainál, ez is hozzájárulhatott a svájci frankban kibontakozó befektetési piramisjátékhoz. A bankszektor és a hitelfelvevők szempontjából kedvezőtlen momentum az erős svájci frank, azonban a kérdés inkább az, hogy stabilizálódik-e ezen szintek közelében (vagy ezek alatt) a kurzus vagy pedig további gyengülés körvonalazódik az árfolyamban.
Friss deviza- és részvénypiaci adatok itt
E tekintetben a mérvadó az euró/frank kurzus lesz véleményünk szerint, amennyiben ez a lufi ereszteni kezd és nem következik be krach a világpiacokon, akkor a frank/forint árfolyam is lejjebb kerülhet majd.
A svájci frank kedden sorozatosan döntötte az árfolyamrekordokat az euróval szemben, de a forinttal szemben is kedden. Az euró 1,2854 svájci frankos jegyzésen érte el valaha legalacsonyabb svájci frank árfolyamát, a forint pedig 223,11 forintos svájci frank jegyzésig is gyengült kedden késő délután.
Devizapiaci kereskedők véleménye szerint a forint gyengülése nemzetközi piaci hatásoknak tudható be, de az IMF-hitelkeret körül kialakult nézeteltérések miatt térségbeli devizatársainál sokkal érzékenyebben reagál a negatív hatásokra. A nemzetközi piacokon kedden erőt vett negatív fordulat devizapiaci hatását csak fokozta a svájci frank lendületes erősödése az euróval szemben.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

Tizenötéves rekord a felsőoktatásba jelentkezők számában – Mutatjuk a legjobb kiadó lakásokat az ELTE és a BME környékéről

Vészhelyzet Sopronban? Már locsolják az azbeszttel szennyezett utcákat, de a valódi megoldás még várat magára

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





