Bezár és megújul a debreceni Déri Múzeum
Szeptember közepén egy évre bezár a debreceni Déri Múzeum. A nagy múltú intézményt, amely régészeti, ásványi és ornitológiai kiállítások mellett a Munkácsy-trilógia kiállítóhelyeként is szolgált, európai uniós pályázati forrásból korszerűsítik, és jövőre megújult állandó kiállításokkal is visszavárja majd a látogatókat.
Kívül-belül megszépül a debreceni Déri Múzeum, amely azonban a felújítás egy éve alatt nem lesz látogatható. A munkálatok során megújul az intézmény teljes elektronikai rendszere, kicserélik az összes nyílászárót, rekonstruálják a homlokzatot, új tereket, így olvasótermet, kávézót és kiállítási helyszínt alakítanak ki – mondta az InfoRádiónak az intézmény igazgatója.
Lakner Lajos hozzátette: a felújítás költsége 700 millió forint, amelyből 70 milliót a fenntartó megyei önkormányzat biztosított, a többit pedig egy regionális operatív program keretében, turisztikai attrakciófejlesztés címén, uniós forrásból kapta a múzeum.
Bár az intézmény szeptember 15-én bezár, jelen lesz a kulturális és múzeumi életben: Műtárgyakba rejtett élet című tárlata, amely most Balatonfüreden látható, a tervek szerint vándorkiállítás lesz, míg az ugyancsak debreceni Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban “kulturális kalandtúrán” szeretnék megidézni az 1930-as évek Déri Múzeumának kiállításait.
A jövő őszi megnyitóra is készülnek a tervek, addigra teljesen megújulnak a múzeum kiállítóterei és tárlatai, az nyitás utáni hónapokban pedig újabb látványos időszaki kiállításokra térhetnek majd be az érdeklődők.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Így adhatod el gyorsabban a lakásodat: 7 egyszerű trükk, amivel kitűnhetsz a mezőnyből

Elkészült a törvényjavaslat: visszakerülhet Budapesthez több ikonikus közterület

Nagy változás jöhet az építkezéseknél: az Otthon Startos beruházásoknál is belenyúl a kormány a szabályokba

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





