Bankszövetség: piaci árfolyamon kellene forintosítani
Az árfolyamra, a forintosítás időzítésére, valamint a kamatok jövőbeli mértékére fókuszál a Bankszövetség és a kormány is a devizahitelesek újabb mentőcsomagjáról szóló tárgyalásokon – mondta Kovács Levente a Bankszövetség főtitkára a Wall Street Journal-nek.
A magyar bankok múlt héten küldték el javaslataikat a kormánynak és a tárgyalások folytatódnak, miután a kormány jelezte, hogy megszüntetné a háztartások devizaadósságát, hogy így csökkentse a globális befektetői hangulatnak való kitettséget – mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára.
Jelezte ugyanakkor, hogy a Bankszövetség egyik javaslatot sem részesíti előnyben, sőt a kormány javaslataira is nyitottak és készek megvitatni azokat. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Bankszövetség a felvételkori árfolyam helyett a piaci árfolyamon történő forintosítás mellett kötelezte el magát.
A Wall Street Journal-nek Kovács Levente elmondta: az egyik eldöntendő kérdés az, hogy a forintosítást egy adott időpontban kell-e elvégezni, vagy egy meghatározott időszak, például 5 év alatt. A forintosítás utáni kamatok szintén a tárgyalások alapját képezik a kormány és a Bankszövetség között, amihez utóbbi csoport szeretné, ha a kormány kamattámogatással hozzájárulna.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai – most érdemes lecsapni rájuk!

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

Júniusban jelentősen felpörgött a lakáspiaci forgalom

Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





