Aáírást gyűjtenek a siófokiak
Siófokiak aláírásgyűjtéssel szeretnék elérni a Hotel Széplak ezüstparti sétányt kettévágó kerítésének elbontását – közölte Kolumbán Tünde, Siófok sajtóreferense.
Az összefüggő sétányt követelők a napokban juttatták el aláírásgyűjtő íveiket a siófoki városházára. Kezdeményezik, hogy “az ügyben döntésre jogosultak” tegyenek eleget a parti sétányok kialakítását szorgalmazó Balaton-törvénynek, és bontassák el a Siófok-Balatonszéplakon lévő parti sétányt elzáró kerítést, biztosítva a tó megközelíthetőségét és a sétány használhatóságát mindenki számára.
“Javasoljuk egyben, hogy Siófok Város Önkormányzata ingyenes vagyonátadás vagy vagyoncsere keretében az egykori Hotel Széplak területéhez tartozó, jelenleg mindennemű használaton kívül lévő terület tulajdonjogát a magyar államtól szerezze meg” – áll az aláírásgyűjtő íveken.
A sajtófelelős közlése szerint a javaslattal Siófok vezetése is egyetért, és kezdeményezni fogja, hogy a szálloda lezárt területe felszabaduljon, és ezzel megszűnjön az a blokk, amely kettészeli az ezüstparti sétányt. A volt minisztertanácsi üdülő a “SZOT-korszak” egyik maradványa, amelynek kihasználatlan épülete egyre amortizálódik, és a szálló strandjának partvédőműve is lehangoló látványt nyújt.
Siófok az elmúlt öt évben többször javasolta az államnak, hogy ingyenes vagyonátadással biztosítsa a lehetőséget a Hotel Széplak előtti, közvetlen vízparti sáv nyilvános sétánnyá alakítására. Két éve a polgármester azt kezdeményezte, hogy az állam a víziközmű-vagyonért cserébe adja át a városnak a Hotel Széplakot. Az eddigi önkormányzati kezdeményezések azonban nem vezettek eredményre. Most ennek a megoldáskeresésnek kíván új lendületet adni a lakossági követelés – fogalmazott a sajtóreferens.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai – most érdemes lecsapni rájuk!

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

Júniusban jelentősen felpörgött a lakáspiaci forgalom

Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





