Az Örs vezér téren szeretünk vásárolni
A TÉR-erő projekt részeként az Örs vezér térről is megkérdeztük az emberek véleményét. A válaszok azt mutatták a területen az emberek számára a közlekedés és a kereskedelmi egységek használata egyaránt fontos. A tér kereskedelmi jellegét meghatározza az Ikea, Árkád és Sugár üzletközpontok hármasa, azonban a lakosság növelné a parkos, zöld területek arányát.
Bár sok negatív kritika kapcsolódik a környékhez, pozitív tényezőkkel is találkozhatunk az Örs vezér tér esetén. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ott lakók elégedettek a helyi funkciókkal és a kialakítással, bár a közbiztonság szerintük sem kielégítő. A felmérés szerint az Örs vezér tér nagy bevásárlóközpontjait – az Árkádot és az Ikeát – szívesen használják a budapestiek.
A helyszín jellegét javítja az Ikea előtt található park, valamint az azzal átellenben lévő szökőkút padokkal. Ez a térrész már most is igazi találkozóhelyként funkcionál. A megkérdezettek azonban szívesebben látnának még több zöld területet, valamint különálló kávézókat és egyéb vendéglátóhelyeket.
A lakosság nagy része átszállásra használja a teret, többen azt válaszolták, logikusabbá, átláthatóbbá tennék a tömegközlekedési eszközök megállói közötti gyalogos közlekedést, valamint hasznosnak tartanák a tömegközlekedési eszközök racionalizálását. Az Örs vezér tér városközponttá alakítása jelentős időmegtakarítást jelentene a kerület lakosai számára, mert egy helyen tudnának elintézni mindent, a közügyektől a bevásárlásig.

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Megoldást találhattak a szombathelyi azbesztproblémára: különleges záróréteggel állították meg a kiporzást

Hatalmas fordulat a magyar lakástulajdonosoknál: évek óta nem látott dolog indulhat el az ingatlanpiacon

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede

Nem az számít, mennyit ad a bank – hanem az, hogy mennyi marad a zsebedben a hitel után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





