Az ingatlanpiacon 2011-ig tarthat a tél
Elérte a gödör alját az ingatlanpiac, de a fővárosi ingatlanindex továbbra is a történelmi mélypont közelében, -28,6 pontnál áll – kommentálta a GKI Gazdaságkutató Zrt. harmadik negyedévi felmérésének eredményeit Akar László egy mai sajtótájékoztatón.
A GKI fővárosi ingatlanindexe, amelyet negyedévente az Ingatlan és Befektetés című szaklap szakmai támogatásával készít, októberben -28,6 volt – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Akar László, a GKI vezérigazgatója. Az index csaknem öt százalékponttal haladja meg a történelmi mélypontnak számító júliusi értéket, ami azt jelezheti, hogy a piac elérte a gödör alját, onnan visszapattant, de továbbra is nagyon alacsony szinten áll – fogalmazott Akar. Véleménye szerint a következő időszakban hosszú stagnálásra lehet számítani, 2011 előtt érdemi felfelé mozdulás nem várható.
A válság továbbra is a lakáspiacot érinti a legsúlyosabban, a lakáspiaci index -48, ezt követi az irodapiac, a kereskedelem és raktárpiac. Egészen kis mértékű javulás mindegyik részpiacon tetten érhető, azonban érdemi elmozdulás sehol sem történt. A lakáspiac mellett az irodapiacon is durván visszaesett a kereslet – hangsúlyozta Akar, ez leginkább az A kategóriás bérirodák üresedési mutatóján látszik, a B kategóriás irodapiac kevésbé érintett.
A felmérésben közölt árvárakozások is a stagnálást tükrözik, a piac lényegében minden szegmensben változatlan árakra számít, ami az inflációt figyelembe véve csökkenést jelent. Ugyanakkor némi optimizmusra ad okot, hogy legalább az előző negyedévi árcsökkenési tendencia megállt – mutatott rá Akar. Az idei évre a GKI 29-31 ezer új lakással számol, jövőre 23-25 ezer lakás átadását prognosztizálják.
Borsi László, a Lakásvásár Média csoport elnöke szintén nem számít fellendülésre 2011 előtt. A legutóbbi, őszi lakásvásár tapasztalatait összefoglalva elmondta, a lakáspiaci kereslet egyértelműen a 10-15 milliós használt lakások irányába tolódott.

Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





