Az ingatlanadót a kisebb lakások vevőivel fizettették volna meg a lakóparkok
Lélegzetvételnyi időhöz jutnak azok az ingatlanfejlesztők, akiknek eladatlan lakásaik után is meg kellett volna fizetniük az ingatlanadót. Ezeket a költségeket egyébként többnyire a vevőikre kellett volna hárítaniuk. Így a kisebb lakást vásárlók fizethették volna meg ennek árát. – nyilatkozta Szili Balázs, a tízmilliárd Ft beruházással épülő Forest Hill lakóprojekt igazgatója.
A szakembere szerint: tavaly decemberben azokat a 30 millió feletti lakásokat , amelyek az APEH kalkulátora szerint határesetként értékeltek a fejlesztők, azokat leárazták. Most viszont elképzelhető, hogy ezek ára ismét kicsivel 30 millió fölé kúszik majd. Ugyanakkor a szakértő megjegyezte azt is, hogy nagy áremelkedések nem várhatók, hiszen közel 8000 eladatlan, már elkészült lakást kínálnak a fejlesztők. De tavalyi év második felében kevesebb, mint 800 új lakást tudtak eladni. Ha a tendencia tovább folytatódik, akkor elméletileg akár 8-10 évig is szenvedhetnek, eladatlan készleteikkel az ingatlanpiaci beruházók.
Más országokban komoly bevételi forrást jelent az önkormányzatoknak az ingatlanadó. Éppen ezért nem zárható ki, hogy valamilyen formában a jövőben ismét előveszik az ötletet a döntéshozók. Mint mondta, Lengyelországban minden lakóingatlan után egységesen kell fizetni adót, Csehországban és Szlovákiában, értékkategóriánként kell fizetni. (Többet kell fizetni a városban, a megyei és falusi környezetben kevesebbet.) Hollandiában nemcsak a tulajdonosnak, de a lakást bérlőknek is fizetniük kell. Az Egyesült Államokban pedig már a 18. századtól kezdve szednek ilyen típusú adót, amelyekből jelentős bevételük van a helyi önkormányzatoknak- nyilatkozta Danny Bercovich, a tizenkét milliárd Ft beruházással épülő SL-Group-Narancsliget projekt igazgatója.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





